Brazíliában egy bírósági ítélet miatt napok óta elérhetetlen az egykori Twitter. Kivéve a szintén a techmilliárdos érdekeltségébe tartozó, műholdas internetet biztosító Starlink ügyfeleinek.
Hirdetés
 

Valóságos tűzijáték folyik Brazíliában a bíróság és az Elon Musk birtokolta X, illetve egyéb vállalkozásai között. A tartalom moderálása (illetve annak hiánya) miatt már egy ideje feszülő ellentétet az kapcsolta magasabb fokozatra, hogy a legfelsőbb bíróság augusztus 31-én elérhetetlenné tette a közösségi hálózatot a dél-amerikai országban. A szigorú intézkedésre azt követően került sor, hogy az X bírósági utasításra sem volt hajlandó brazil jogi képviselőt kijelölni.

A korlátozást követően a hozzávetőleg 20 millió brazil X-felhasználó egyik menekülő útja az lenne, hogy földrajzi lokációjátt elrejtve, VPN-en keresztül éri el a platformot. Ez azonban meglehetősen kockázatos trükk, mivel tettenérés esetén nagyjából 3 millió forintnak megfelelő bírság lehet a "jutalom", amit többek között a helyi ügyvédi kamara sem tart korrektnek.

Égből jövő szabadság

Aki nem tud X nélküli élni Brazíliában, annak egyelőre adódik egy másik lehetőség is. A szintén Musk irányítása alatt álló SpaceX műholdas internetes szolgáltatása ugyanis közölte, hogy esze ágában sincs ügyfeleinél korlátozni a közösségi platformot, sőt azt bárkinek ingyen biztosítja az országban. A Starlink ezzel nyíltan szembe megy a bírói határozattal, ami az amerikai vállalat olvasatában a helyi törvényekkel sincs összhangban.

Alexandre de Moraes bírónak nem ez lesz az első ügye a műholdas internetszolgáltatóval, mivel az X ellen felhozott vádak farvizén elrendelte a Starlink brazil bankszámláinak befagyasztását is, hogy így próbálja meg behajtani a közösségi hálózatra korábban kirótt 3 millió dollár értékű bírságot. A nyomásgyakorlásként értékelt intézkedést az érintett fél ugyancsak törvényellenesnek minősítette, és indítványozta a számlák feloldását. (Utóbbit azonban nem sikerült elérnie.)

Ha a helyzet tovább eszkalálódik, akkor Brazília visszavonhatja a Starlink működési engedélyét is, amely a hírek szerint nagyjából negyedmillió helyi ügyfélnek szolgáltat internetet. Amennyiben ezt sem veszik tudomásul Musk cégénél, úgy következhet a cég földi telepítésű berendezéseinek lefoglalása.

Belső ellenállás

Meglehet azonban, hogy idáig nem fajul az ügy, mivel a brazil felhasználók egy jó része sem hagyta szó nélkül a bírósági akciót. A fiatalok körében a legfőbb hírforrásnak számító alkalmazás ellehetetlenítése miatt már több tüntetés szerveződik, amelyik közül a legnagyobb egy most szombatra kiírt megmozdulás lehet.

Közösség & HR

Trump a nem létező robothadseregnek is keresztbe tett

Eddig sem volt könnyen hihető, hogy az egyre nagyobb bajban lévő Tesla már az idén ezerszám gyártja majd a humanoid robotokat, de a kínai kereskedelmi korlátozásokkal alapanyag sem feltétlenül lesz a gyártásukhoz.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.