Elégetik a légkörben azokat a korai verziójú eszközöket, amelyek egyelőre jól működnek, de már a kelleténél nagyobb kockázatot jelent a meghibásodásuk.

A Starlink internetes műholdjai az alacsonynak nevezett, 600 kilométeres magasságot el nem érő Föld körüli pályán működnek, ahol a légköri ellenállás legfeljebb 5 év alatt az eszközök meghibásodásához vezethet. A társaság nemrég kiadott közleménye szerint "proaktívan deorbitálja" azokat a műholdakat, amelyek irányíthatatlanná válását fokozott kockázatként értékeli, azokat pedig állítólag úgy tervezték, hogy a művelet során kiégjenek, és ne jelentsenek veszélyt a környezetükre. A Starlinket üzemeltető SpaceX eddig közel 6 ezer holdat állított pályára, amelyek közül több mint 400 darabon kezdeményezett "ellenőrzött deorbitálást".

A vállalat 17 esetben számolt be róla, hogy a holdak már nem voltak manőverezhetők, de így is jól nyomon követhetőek maradtak, ami hozzájárult a többi aktív műholddal való ütközés elkerüléséhez. Az elkövetkező hetekben és hónapokban a SpaceX nagyjából 100 további "ellenőrzött ereszkedést" hajt végre korai verziójú 1 Starlink műholdakkal, amelyek aktuálisan még jól működnek ugyan, de olyan problémákat azonosítottak velük kapcsolatban, amelyek növelik a meghibásodások valószínűségét. A cég szerint ezek a biztonságosnak mondott, szabályozott manőverek a legtöbb esetében hat hónapot vesznek igénybe.

Így is egyre többen vannak

A közlemény alapján minderre a Starlink egyik kötelezettségvállalásának részeként kerül sor, amelyben a szolgáltató hozzájárulást vállal "az űr biztonságának, fenntarthatóságának és hozzáférhetőségének megőrzésére", a pályákon keringő űrhajósok és műholdak, illetve a földön tartózkodók védelmére. A cég szakemberei nem csak saját holdjaikat próbálják irányított módon elégetni, hanem bizonytalansági előrejelzési információval látnak el más űripari szereplőket is. A mostani adatokból egyébként az következik, hogy a Starink-műholdaknak már több mint nyolc százalékát kell vagy kellett kivonni a forgalomból.

A SpaceX saját adatai szerint hetente akár 55 műholdat képes építeni, és havi szinten több mint 200 darabot tud pályára állítani, vagyis a vállalat kapacitásai ilyen tempó mellett is bőven lehetővé teszik a Starlink rendszerének folyamatos fejlesztését. A Space.com januári riportjából persze kiderül, hogy nem csak a kockázatossá váló holdak eltakarítása jelent kihívást, hanem azok az esetek is, amikor a Starlink-műholdakat manőverezni kell az ütközések elkerüléséhez: az ott közölt becslések szerint tavaly június és november között több mint 24 ezer alkalommal (műholdanként átlagosan hatszor) kellett módosítani a pályájukat.

a kép forrása: starlink.com

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.