Ez az Unióval együtt már 50 százalék lenne. Van ennek realitása?
Hirdetés
 

Felzárkózik Amerika az Óvilághoz: Gina Raimondo kereskedelmi miniszter a Bloomberg beszámolója szerint egy üzleti konferencián arról beszélt, hogy létfontosságú az amerikai csipgyártás kapacitásának jelentős növelése. Az amerikai gazdaság csak így tudja csökkenteni függőségét Kínától és Tajvantól, és kezelni olyan problémákat, melyek a globális gyártási folyamatok fennakadásait okozzák. (A közelmúltban a Bitport is bemutatta azt az európai uniós tervet, amelynek célja, hogy az évtized végén a csúcstechnológiájú félvezetők 20 százalékát az Unió területén gyártsák. Jelenleg az EU adja a globális félvezetőipar 10 százalékát.)

A miniszter szerint el kell érni, hogy az USA-ban készüljön a csúcstechnológiás csipek 30 százaléka (jelenleg 0 százaléka készül ott, túlzott mondanivalója nyomatékosítására Raimondo). Azért 30 százalék az elérendő cél, mert ez többé-kevésbé lefedi az amerikai ipar keresletét, benne az autógyártókét (ahol komoly leállásokat okoz a csiphiány). A Kína-függőség csökkentése mellett a csipgyártás bővítésének másodlagos pozitív hatása, hogy egy sor új munkahelyet hoz létre.

A 30 százalék eléréséhez valószínűleg több évtized kell, így rövid távon továbbra is együtt kell működni a távol-keleti gyártókkal. A Biden-adminisztráció már megkezdte a tárgyalásokat TSMC-vel, hogy prioritásként kezelje az amerikai autógyártók rendeléseit. A hazai csipgyártás felfuttatásához az új elnök már forrásokat is belengetett. Februárban még 37 milliárd dollárról volt szó, de a Bloomberg szerint Raimondo most már 50 milliárd dollárt ígért félvezetőgyárak építésének támogatására.

Önellátó EU, önellátó USA...

Érdekes fordulat lenne, ha két jelentős gazdasági erővel bíró térség is az önellátásra rendelkezne be egy olyan iparágban, amely teljes mértékben a globális ellátási láncokon alapul. Az EU terveinek már vannak is ellenzői. Mint a Reuters írja, a francia-olasz STMicroelectronics nem szeretne csatlakozni olyan iparági szövetséghez, amely az EB csipfüggetlenségi törekvéseit szeretné megvalósítani.

A csipgyártó vezérigazgatója, Jean-Marc Chéry a leghallgatottabb francia üzleti rádiónak, a BFM Businessnek azt nyilatkozta, hogy az Európai Bizottság kezdeményezése ugyan pozitív fejlemény, de az STMicroelectronics nem érdekelt abban, hogy részt vegyen egy ilyen együttműködésben. Chéry egyébként a TSMC menedzsmentjéhez hasonlóan pesszimista a csiphiány elhúzódásával kapcsolatban: legalább egy év, mire kialakul az egyensúly a kereslet és a kínálat között.

Hogy pontosan miért nem érdekelt az STMicroelectronics egy az európai gyártást erősítő összefogásban, a vezérigazgató nem fejtette ki. Az viszont biztos, hogy az önellátásra berendezkedés nehéz lesz. Nem csak amiatt, mert egy ilyen tendencia növelheti a gyártási költségeket, hanem azért is, mert a félvezetőiparban használt alapanyagokból, az ún. ritkaföldfémekből Kína rendelkezik a legnagyobb készletekkel. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kirobbanásakor fel is merült, hogy Peking esetleg ezeknek a létfontosságú nyersanyagoknak az exporttilalmával vág vissza az amerikai szankciókért.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.