Már vannak jelei, hogy az MI-modellek folyamatos skálázása nem folytatható a végtelenségig, ami kérdésessé teszi, hogy megtérülhetnek-e valaha az extrém technológiai befektetések.
Hirdetés
 

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk a The Information oldalán megjelent értesülésekről, amelyek szerint az OpenAI munkatársai jelentősen gyengébb fejlődésst tapasztalnak a vállalat következő, Orion néven hivatkozott MI-modelljének teljesítményében ahhoz képest, amit a korábbi iterációk egymáshoz képest mutattak. Ez a kommentárok szerint az egyik első látványos igazolása lehet annak a régóta hangoztatott véleménynek, hogy a generatív MI-technológia belátható időn belül megközelíti majd a korlátait, ez pedig az iszonyatos összegű befektetésekre tekintettel akár újabb MI-télhez vezethet.

Egyes szakértők hosszú ideje hangoztatják, hogy a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) felskálázása, vagyis egyre több paraméterrel, képzési adattal és feldolgozási teljesítménnyel való fejlesztése, idővel szükségszerűen kifullad, és egyáltalán nem biztos, hogy ezek a befektetések megtérülhetnek. Gary Marcus kognitív tudóst és mesterségesintelligencia-szakértő, aki a technológiát övező hisztéria egyik legismertebb kritikusa, most a The Information riportja kapcsán arról ír, hogy az egész iparágat összeomlással fenyegeti, ahogy egyre többen ébrednek tudatára ezeknek a nyilvánvaló problémáknak.

Marcus október elején is arra figyelmeztetett, hogy az OpenAI technológiája nem elég fejlett hozzá, hogy az elképzelt módon kitermelje a befektetők által elvárt bevételeket. A tömeges megfigyelésben viszont kiválóan alkalmazható és értékesíthető, ezért a tudós szerint az OpenAI a határán van annak, hogy "minden idők leginkább orwelli vállalatává váljon". Ehhez most hozzáteszi, hogy az OpenAI, a Microsoft vagy akár az Nvidia magas értékelése nagyrészt azon az elképzelésen alapul, hogy az LLM-ek a folyamatos méretezéssel mesterséges általános intelligenciává (AGI) válhatnak, ami azonban csak álmodozás.

Megoldás talán lesz, idő valószínűleg nem lesz

Ide tartozik, hogy a megbízhatatlanságra és a hallucinációkra sincs elvi megoldás azokban a rendszerekben, amelyek lényegében csak a nyelvi statisztikákkal dolgoznak, de nem képesek explicit módon ábrázolni a tényeket, és így nincsenek eszközeik sem a tényeken alapuló érvelésre. Az LLM-ek persze Marcus szerint sem tűnnek el, de a gazdaságosságuk nem lesz értelmezhető a jelenleg elképzelt módon. Az árháborúk amúgy is alacsonyan fogják tartani a belőlük szerezhető bevételeket, ami az infrastrukturális költségekkel együtt összességében nehezen realizálható nyereséget feltételez.

Az igazsághoz tartozik, hogy a beszámolók szerint már a fejlesztők is keresik a kiutat a kényszerpályából: az OpenAI-nál is olyan módszereken dolgoznak a méretezési probléma leküzdésére, amelyek az emberihez hasonló okoskodások felé terelik a rendszereket, és amelyek már a nemrég bemutetott o1-modellben is előzetesen megjelentek. Az olyan területeken, mint az LLM-ek legfőbb vnzerejének tekinthető kódolás, azonban még nem látszik a remélt javulás. A jövedelmezőség így az iparág egyik legnagyobb megoldatlan problémája marad, a befektetők pedig sosem a végtelen türelmükről voltak híresek.

Piaci hírek

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.