A generatív algoritmusok népszerűségének növekedése számos, nehezen kezelhető problémával társul. Az egyik ilyen kritikus terület az MI-feladatok feldolgozását végző adatközpontok energiaéhsége, illetve az ezzel járó környezeti terhelés. Utóbbi egyébként egy pár hónapja kiadott jelentés szerint 20 milliárd dollárnyi többletköltséget generál 2030-ra az USA egészségügyi rendszerében.

Egy frissen nyilvánosságra hozott Greenpeace-tanulmány [PDF] más megközelítésben világít rá arra, milyen káros hatásai vannak annak, ha a fél világ képregénykockákat kezd készíttetni a ChatGPT-vel. A jelentés a nagy nyelvi modellek kiszolgálásához elengedhetetlen MI-csipek előállítását veszi górcső alá.

Ezek a félvezetők elsöprő többségben Tajvanon, Dél-Koreában és Japánban készülnek, ahol a gyártás felfutása máris nagy nyomást helyezett az országok energiahálózatára. Környezetvédelmi szempontból pedig nagyon nem jó hír, hogy ezekben a térségekben nagy arányban támaszkodnak fosszilis energiára (Tajvan esetében ez például 80 százalék felett van).

A Greenpeace számításai alapján csak 2023-ról 2024-re több mint 350 százalékkal nőtt az MI-csipek gyártásához szükséges globális villamosenergia-fogyasztás. Ez nagyon soknak hangzik, de ennél is sokkolóbb az a szakértői becslés, miszerint 2030-ra a 2023-as szint 170-szeresére (!) nőhet ez a fogyasztás.

Csillapíthatatlan étvágy

Szintén a napokban jelent meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) elemzése, amely többek között az adatközpontok jövöbeli áramszükségletét vizsgálta. Az Energy and AI című tanulmány szerint minden fontos régióban meredeken nő majd az energiaigény, ami összességében az évtized végére több mint kétszeresére, mintegy 945 terawattórára emeli a globális szükségletet.
 

Adatközpontok energiafogyasztásának alakulása régiók szerint (TWh) – forrás: Energy and AI / IEA

A legnagyobb fogyasztónak számító Egyesült Államokban például azt jósolják, hogy a néhány éven belül több energia megy el az adatközpontok "etetésére", mint amennyit a többi energiaintenzív szegmens (például alumínium-, cement-, acélgyártás stb.) együttesen igényel.

A remény hal meg utoljára

Könnyen belátható, hogy a fenti dinamika infrastruktúrális lekövetése önmagában is komoly kihívást, a fejlesztésekkel összefüggő környezetszennyezés viszont a szó legszorosabb értelmében egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségnek. (Bár a Trump-féle globális vámháború jelentősen megdobhatja az MI-csipek költségét is, ami csillapíthatja a keresletet.)

A technológia lelkes támogatói ellenben azzal érvelnek, hogy pont az MI fejlődése teszi majd lehetővé azokat a tudományos áttöréseket, amelyek új szintre emelik a rendelkezésre álló eszközeinket és képességeinket. Utóbbiakkal pedig megnyugtató módon tudjuk kezelni például az adatközpontok növekvő energiaéhségét is.

Az viszont nem túl megnyugtató, hogy a szuperintelligencia egyelőre ott tart, hogy egy mutatós óra számlapját sem képes leolvasni, de a remény hal meg utoljára...