Cupertino 30-ról 15 százalékra mérsékli az App Store jutalékát. De csak a kisebb forgalmat bonyolító partnerek számára.

Tegnap jelentős mértékű árengedményt jelentett be az Apple a cég alkalmazásboltjához kötődő jutalékrendszerrel kapcsolatban. Eszerint azoknál a fejlesztőknél, kiadóknál, ahol az App Store-on keresztül generált bevétel nem haladja meg éves szinten az 1 millió dollárt, a korábbi 30 százalékról 15 százalékra mérsékli a cég a forgalomból magának megtartott részt. A papíron remek hír azonban finoman szólva sem talált egyöntetűen pozitív fogadtatásra.

Divide et impera

A lépést az Apple-lel augusztus óta igencsak rossz viszonyban álló Epic Games vezetője például egyszerű taktikai húzásnak minősítette, mondván ezzel csak azt akarja elérni Cupertino, hogy az üzletpolitikája ellen fellázadók táborát megossza, amire azért van szüksége, hogy tovább élvezhesse a monopol helyzetéből fakadó előnyöket. Tim Sweeney azt is az Apple fejére olvassa, hogy a lépéssel az almás vállalat ismét csak megszegi saját ígéretét, miszerint minden fejlesztőt azonos elbánásban részesít. Utóbbival kapcsolatban az Apple egyébként úgy reagált, hogy a szabályai mindenkire egységesen vonatkoznak (más kérdés, hogy ezek a szabályok végül oda vezetnek, hogy egyesektől arányosan jóval kevesebbet kérnek).

Az online társkeresés piacán érdekelt Match Group hivatalos reagálásában azt fájlalja, hogy a csökkentés ellenére megmarad az Apple fizetési szolgáltatásának kötelező használata. A magas jutalékok mellett ugyanis ez a másik gyakran felhozott kifogás az Apple platformjának működési modelljével kapcsolatban. A cég azt sem érti, hogy miközben a döntést a kisebb vállalkozások támogatásával és fejlődési lehetőségének biztosításával indokolta az Apple, az 1 millió dolláros összeghatárnál érvénybe lépő magasabb jutalék pont ezt fékezi le abban a pillanatban, amikor igazán komoly tényező válhatna egy fejlesztőből.

Az Apple-t az EU-ban bemószeroló Spotify szintén nem alélt el a bejelentéstől. A svéd zenei szolgáltatónál remélik, hogy a szabályozó hatóságokat nem téveszti meg Cupertino "látszatintézkedése", így kellő gyorsasággal és határozottságggal lépnek majd fel a cég üzletpolitikája ellen, amely álláspontjuk szerint gátolja a tisztességes verseny lehetőségét és végső soron kárt okoz a felhasználóknak például azzal, hogy a fejlesztők magasabb áron kénytelenek kínálni a termékeiket, mivel ki kell gazdálkodni az Apple indokolatlanul magasnak tartott jutalékát is.

Mennyi az annyi?

Azzal kapcsolatban megoszlanak a szakértői vélemények, hogy a most bejelentett jutalékcsökkentés milyen hatással lehet az Apple pénztárcájára. Hivatalos adatok hiányában csak becslésekre lehet hagyatkozni, miközben a számítást az sem könnyíti meg, hogy az egy éven túlnyúló előfizetések esetében eddig is 15 százalék volt az Apple "tiszteletdíja". Azaz utóbbiakra egyáltalán nincs hatással a mostani felezés.

A Sensor Tower saját, vele kapcsolatban álló fejlesztőktől származó adatai alapján úgy kalkulál, hogy az iOS-re fejlesztők 97,5 százaléka esik a kedvezményes csoportba. Ugyanakkor számosságukhoz képest az App Store bevételeinek elenyésző részét, kevesebb mint az 5 százalékát adják.

Ugyanakkor a Loup Ventures Apple-specialista elemzője szerint a jutalékcsökkentésre jogosult kisebb fejlesztők ennél jóval többet, nagyjából az alkalmazásbolt forgalmának ötödét adják. Ennek megfelelően a bejelentés kapcsán a cég következő üzleti évére vonatkozó előrejelzésénél az App Store forgalmát 1,6 milliárd dollárral 14,2 milliárdra mérsékelte. Ez elég sok "kidobott" pénznek tűnik, ám az Apple teljes forgalmához viszonyítva ez a bő másfél milliárd dollár is csak nagyjából fél százalékot jelent.

Politikai manőver

Bármennyibe kerüljön is az Apple-nek ez a mostani árcsökkentés, az biztos, hogy sokkal többet veszíthet a cég azzal, ha az egyéni panaszoktól az ellene formálódó szövetségig terjedő nyomás hatására a világ jelentős piacain, így például az EU-ban vagy éppen az Egyesült Államokban olyan bírósági ítéleteket, szabályokat hoznak, amelyek miatt feladni kényszerül igencsak jól jövedelmező ökoszisztémájának egyes elemeit.

A nagy techóriások túlhatalmára ugyanis már a politikai szereplők is felfigyeltek. Az App Store indokolatlanul magas jutalékrendszere miatt kis túlzással már heti szinten járnak Brüsszelbe a riválisok, hogy EU-s eljárással kényszerítsék ki a számukra pozitív változtatást. Nem véletlen, hogy az Apple fizetett tanulmánnyal igyekszik bizonyítani rendszere jogosságát. Ha mindez nem lenne elég, az USA-ban beindult az a politikai eljárás, amelynek célja az, hogy kiderítsék, versenyellenes magatartással tudtak-e ilyen hatalmasra hízni és pozíciójukat bebetonozni a tőzsdéket is uraló technológiai óriások.

Közösség & HR

Délkelet-Ázsiával lép digitális szövetségre az Európai Unió

A most beindított, európai támogatással létrehozott árutovábbítási rendszer mellett együttműködnének a digitális szabványok, a kiberbiztonság, az oktatás vagy a nagy teljesítményű számítástechnika fejlesztésének területén is.
 
Jó hír: ehhez rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök. Az általánossá váló távmunka még jobban ráirányította a figyelmet, hogy az adatok biztosítása nem csak a cloud szolgáltatók, hanem legalább akkora részben a megrendelők felelőssége is.

a melléklet támogatója a Servergarden

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.