A vállalat új üzleti egységet hoz létre a generatív mesterséges intelligencia fejlesztésére, amitől a megszokott módon, hosszú távon számít látványos eredményekre.
Hirdetés
 

Ahogy a generatív mesterséges intelligencia valóságos fegyverkezési versenyt indított el a technológiai iparban, a Meta is kénytelen volt reagálni az OpenAI jelentette kihívásra és a ChatGPT tavaly év végi megjelenésével pillanatok alatt kialakult piaci nyomásra. A társaság alapító vezérigazgatója, Mark Zuckerberg egy keddi Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy új, "legfelsőbb szintű termékcsoportot" hoznak létre a Metánál, amely a generatív MI fejlesztésére összpontosít, összefogva és "felturbózva" a cégnél zajló munkát ezen a területen.

A vállalkozás kevesebb, mint 18 hónappal azután jön létre, hogy a Facebook és az Instagram anyavállalata Facebookról Metára változtatta a nevét, ezzel is hangsúlyozva, hogy a virtuális valósággal foglalkozó részlegének fejlesztésével készül az okostelefonos korszak utáni időkre. A mostani bejelentést kísérő kommentárok kiemelik, hogy Zuckerberg akkor még nem sűrűn emlegette a generatív mesterséges intelligenciát a jövöről szóló vízióiban, de a metaverzum egyelőre nem túl sikeres, szemben a versenytársaknál (Microsoft, Google, Snap stb.) megjelenő MI-chatbotokkal.

Ez még annál is sokkal jobb lesz

A posztból kiderül, hogy a generatív MI-technológiákon dolgozó csapatokat egyetlen részlegbe terelik a vállalaton belül, de a Meta vezetője elismeri, hogy a legújabb elhatározásukhoz is rengeteg munkára lesz szükségük az igazán futurisztikus élmények megalapozásához. Mint kiderült, rövid távon a "kreatív és kifejező eszközök kialakítására" összpontosítanak majd, hosszabb távon pedig olyan MI-perszónák fejlesztését tervezik, amelyek sokféleképpen segíthetik az embereket a Meta különféle termékeinek felhasználásában.

Ilyenek lennének a WhatsAppban és a Messengerben való csevegést támogató szöveges komponensek, a képes alkalmazások a kreatív Instagram-szűrőkben és hirdetési formátumokban, sőt szó van a videós és multimodális élményekkel kapcsolatos kutatásokról is. Ez utóbbi nyilván azokra a 2021 óta fejlesztett VR-szolgáltatásokra utal, amelyeket a Meta befektetői drága és egyre bizonytalanabb kimenetelű dolognak tartanak – kérdés, hogy a generatív mesterséges intelligencia olyan varázsszó lesz-e, ami lecsendesíti a kedélyeket.

Közösség & HR

Trump a nem létező robothadseregnek is keresztbe tett

Eddig sem volt könnyen hihető, hogy az egyre nagyobb bajban lévő Tesla már az idén ezerszám gyártja majd a humanoid robotokat, de a kínai kereskedelmi korlátozásokkal alapanyag sem feltétlenül lesz a gyártásukhoz.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.