A Magyar Telekomtól pár hónapja leköszönt Christopher Mattheisen lesz március 4-től a Microsoft Magyarország új ügyvezető igazgatója - közölte az informatikai nagyvállalat hazai képviselete.
Az Egyesült Államokban született topmenedzser még a rendszerváltáskor érkezett Magyarországra, majd némi kitérőt követően az elmúlt évtizedek egyik meghatározó alakja lett a hazai telekommunikációs és informatikai szektorban. Ott volt a Westel 900 alapításánál marketing és értékesítési igazgatóként, majd hasonló területekért felelt több más európai mobil szolgáltatónál. 2002-ben tért vissza Magyarországra, hogy átvegye a Magyar Telekom vezetékes üzletágának vezetését. 2006-ban vezérigazgatóvá nevezték ki. Ezt a pozíciót 12 éven át, tavaly nyári távozásáig töltötte be.
A mostani kinevezés kapcsán kiadott közlemény idézi Christopher Mattheisent, aki arra szeretne törekedni, hogy a cég fókuszába tartozó, a technológiai fejlődés szempontjából meghatározó területeken (felhő, big data, dolgok internete, mesterséges intelligencia stb.) a magyar vállalkozások és szervezetek maximálisan kiaknázhassák az ezekben a technológiákban rejlő lehetőségeket.
Mozgalmas évek
A Microsoft Magyarországnak tavaly nyár óta nem volt kinevezett vezetője, miután az ügyvezető igazgatói posztról lemondott a tisztséget három éven keresztül vivő Szentkuti Gabriella. A lépés hirtelenségéről árulkodott, hogy a hazai képviselet mostanáig nem talált végleges embert a posztra. (Az ügyeket megbízott vezetőként a nagyvállalati üzletágat irányító Bábel Gabriella vitte.)
A Szentkuti-éra egyik fontos történése volt az a 2017 végén történt átalakítás, amely egy korrupciógyanú miatt indított belső vizsgálat eredménye lett. Ennek következtében a hazai vállalat többek között három nagy partnerével is megszakította az együttműködést. Tavaly augusztusban pedig az is kiderült, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium és a SEC is vizsgálja a cég magyarországi állami szoftverértékesítéseit.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?