Negyedével kínáltak a Nuance MI-cég aktuális árfolyama fölé. Az Apple is használja a vállalat beszédfelismerő technológiáját a Siriben.

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Microsoft a Nuance Communications felvásárlásáról, állítja a Bloomberg. A hírügynökség névtelenséget kérő informátora szerint a Microsoft összesen 16 milliárd dollárt, a pénteki záró árhoz képest 23 százalék felárat kínál a mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatért. Az informátorok szerint akár már a héten nyélbe üthetik a nagy üzletet. A Bloomberg értesülését a két cég nem kommentálta. Az ügyletnek egyébként van egy kis pikantériája: a Nuance technológiája adja az Apple Sirijének a beszédfelismerési részét.

A két vállalat kapcsolata nem új keletű. A Nuance speech-to-text technológiáját jelenleg is használják a Microsoft Teamsszel a távgyógyászatban. De ennél is fontosabbak a 2019-ben elkezdett közös orvosi fejlesztések. Olyan hangfelismerő rendszeren dolgoznak, amely az orvos és a beteg rögzített beszélgetéséből felismeri a fontos adatokat (panaszok, diagnózis, gyógyszerjavaslat stb.), és azokat automatikusan rögzíti az elektronikus orvosi nyilvántartásokban. Ha ez megvalósul, az felgyorsíthatja az egészségügy digitalizációját.

A technológia kell, nem a piac

A Nuance pénzügyi eredményeiből valószínűsíthető, hogy nem a Nuance piaci pozíciójában rejlő hatalmas üzleti potenciál mozgatta meg a Microsoft menedzsmentjének fantáziáját. A vállalat éves bevétele ugyan jelentős, rendre 1,5 milliárd körüli, aminek 80 százalékát az amerikai piac hozza, de jövedelmezősége nagyon rossz: bár 2020-ban pozitívan zárta az évet, előtte két évig veszteséges volt.

Ha összejön a nagy üzlet, egy kicsit magyar siker is lesz: egy kulcsfontosságú területen Magyarország lesz a Microsoft-világ közepe. A Nuance ugyanis jelentős fejlesztői kapacitásokkal rendelkezik Magyarországon. 2005-ben szerezték meg az akkor már a ScanSoft tulajdonában lévő, szövegfelismerési technológiákat fejlesztő Recognitát, amit 26 éven át, tavalyi visszavonulásáig Reszler Ákos irányított. (És még egy magyar vonatkozás: a Nuance beszédfelismerő, beszédgeneráló, szemantikai és biometriai moduljaira épül a Magyar Telekom ügyfélszolgáltai szoftverrobotja, a Vanda.)

Ez lenne a Microsoft történetének második legnagyobb bevásárlása. Ennél többet – 26 milliárd dollárt – csak a LinkedInért adott 2016-ban. (A Ballmer-érában beszerzett Nokia is csak 5,4 milliárdot ért meg a szoftvervállalatnak.) Satya Nadelláék lendületben vannak: tárgyalásokat folytatnak a Discord kommunikációs platform felvásásrlásáról (10 milliárd dollár a tét), és felvásárolták a videojáték-gyártó ZeniMax céget 7,5 milliárd dollárért. Ezekkel a főleg piaci nyomulást segítő felvásárlásokkal szemben a Nuance inkább stratégiai beszerzésnek tűnik. A Microsoft egyre nagyobb energiákat fordít a mesterséges intelligenciájával kapcsolatos területekre, több ezer alkalmazottja dolgozik MI-vel kapcsolatos fejlesztéseken. A vállalat szerint ez a felhőszolgáltatások jövőbeni sikerességének kulcsa.

Piaci hírek

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.