Franciaország 500 millió euró adóbevételt remél attól, hogy 2019. január elsejétől az amerikai techóriások. Az intézkedés mindenekelőtt az a Google, az Apple, a Facebook és az Amazon (GAFA) ellen irányul. Annak ellenére, hogy már december van, és az adó bevezetéséig kevesebb mint két hét van hátra, azt sem tudni, hogy pontosan milyen tevékenységeket és hány százalékkal adóztatnának meg.

Nem csak a GAFA okoz problémát

Az amerikai technológiai cégek minden lehetőséget kiaknáztak, hogy optimalizálják az adófizetési kötelezettségüket, aminek segítségével óriási tőkét halmoztak fel. Korábban az ún. ír trükk volt az egyik legelterjedtebb módszer erre. A cégek azt használták ki, hogy szigetországban csak akkor kellett a cégeknek társasági adót fizetni, ha írországi cégek, személyek tulajdonolják vagy irányítják. Ezt a kiskaput végül az EU nyomására Írország bezárta, de az európai államok ebből nem sokat profitáltak, miközben a techcégek bevételeinek tetemes része keletkezik az EU piacán.

A techcégek megadóztatásának két legharcosabb követelője, Franciaország és Németország szerette volna az Unió szintjén szabályozni a kérdést, azaz azt szerették volna elérni, hogy vállalatok minden EU-s országban az ott keletkező online bevételeik után egységesen fizessenek 3 százalék adót. Itt már közel sem csak a négy óriásvállalatra gondoltak, hanem lényegében minden, ahtárokon átívelő olyan online szolgáltatást nyújtó cégre (Spotify, Netflix, Arbnb, Uber).

Ezzel ugyanis elejét lehetett volna venni annak, hogy a vállalatok ott konszolidálják az eredményüket, ahol a legalacsonyabb az adókulcs. (Ilyen helyzetnek már Magyarország is volt kedvezményezettje: mint a Portfolio annak idején részletesen megírta, a GE 2015-ös nemzetközi bevételeinek egy jelentős részét hazánkban számolta el a kedvezőbb adózási feltételek miatt, így 2014-ről 2015-re közel tízszeresére emelkedett az adófizetési kötelezettsége.) Mindehhez azonban az összes tagállam egyetértés kell, ami az érdekellentétek miatt nem jött össze – többek között épp Írország ellenállása miatt. Az új adószabály csak 2021-től lépett volna életbe.

Ezzel párhuzamosan az OECD is dolgozik egy olyan globális szabályozási rendszeren, amellyel általánosan meg lehetne regulázni a globális techcégek adózási gyakorlatát. Az OECD azonban csak javaslatokat tehet a tagállamainak, azaz még kevesebb eszköz van a kezében, mint az EU-nak.

A franciák nem maradnak egyedül

A francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire a napokban bejelentette, hogy ha együtt nem megy, megcsinálják egyedül, és bármi is történik, már 2019. január elsejétől bevezetik az adót. Mivel konkrétumokat nem mondott, elképzelhető, hogy a pénzügyminiszter az eredeti 3 százalékos tervre gondolt.

Az Egyesült Királyság is hasonló lépéseket tervez. A The Guardian idézi Philip Hammond pénzügyminisztert, aki már októberben bejelentette: nem várhatnak a fájdalmasan lassú viták lezárultáig, és 2020-ban mindenképpen bevezetnek egy speciális online szolgáltatási adót. Ennek mértéke 2 százalék lesz, és csak a bevételek egyes típusaira vetnék ki (ami nyilván újabb trükközések forrása lehet). Ugyanakkor ő is azt hangsúlyozta, hogy végleges megoldást egy globális megállapodás hozhat, az azonban nagyon lassan fog összejönni. Hammond a kivetendő adóból mintegy 400 millió font bevételre számít. Megjegyzendő, hogy a briteknek nem ez az első kísérlete: 2014-ben már bevezettek egy olyan adót – köznyelvben csak Google-adóként emlegették –, ami az adóoptimalizálást volt hivatott ellensúlyozni.

Az EU-ban Spanyolország és Olaszország is dolgozik egy nemzeti adóverzión. Ázsiában egyelőre Szingapúr és India tervez bevezetni valami hasonló megoldást.

Szükség van egy globális gátra

A techcégek megadóztatása elméleti megalapozást is kapott. A fenntartható fejlődés problémakörének egyik legelismertebb szaktekintélye, Jeffrey Sachs amerikai közgazdász, a Columbia Egyetem professzora ősszel Londonban beszélt arról, hogy nagyon is szükség lenne valamilyen speciális adó bevezetésére ahhoz, hogy a techcégek – illetve tulajdonosaik – kezében ne koncentrálódhasson a globális összvagyon jelentősebb része. Ennek kapcsán Sachs a hagyományos felfogással ellentétben a tőkejövedelemek és a szellemi tulajdonból származó jövedelmek erőteljesebb megadóztatását sem tartja elvetendőnek.

Sachs véleménye is mutatja, hogy a globális gazdasági szabályzók milyen mértékben képtelenek lekövetni a technológiai változás sebességét. A gazdaságpolitikák jellemzően arra törekszenek, hogy az innovációs erőknek teret biztosítsanak abban reménykedve, hogy a hatékonyság növekedése mindenkinek előnyös lesz. Eközben azonban a legsikeresebb vállalatok a hálózati externáliák és az információs monopóliumok miatt rövid időn belül ellenőrizhetetlen hatalom birtokába jutnak.