A mindössze hat éve alapított Lyft az Uber legnagyobb riválisa az észak-amerikai piacon. Bár a cég veszteséget termel, közelgő parkettre lépése lehet a történelem harmadik legnagyobb technológiai IPO-ja az USA-ban.

A Lyft neve Európában minden bizonnyal lényegesen kevesebb embernél cseng ismerősen, mivel az autómegosztásra és utasok, sofőrök összehozására fókuszáló vállalkozás az Uberrel ellentétben egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában van jelen. Ott viszont kellően erős állásokat épített már ki ahhoz, hogy a további fejlődéshez szükséges erőforrásokat nyílt részvénykibocsátással próbálja megszerezni.

Erősen nyithatnak

A 2013-ban indult vállalkozás a hét elején nyújtotta be a parkettre lépéshez szükséges dokumentumokat a tőzsdefelügyelethez, amiből szokás szerint egy sor érdekes adatot lehetett kibogarászni. Az egyik legfontosabb, hogy - hasonlóan a nagy riválishoz - a Lyft sem volt képes egyelőre megtalálni a profitábilis működéshez szükséges üzleti modellt. A cég termetes pénznyelőként funkcionál: tavaly például a nettó 2,2 milliárd dollárnyi bevétel mellett sikerült 911 millió dollár veszteséget felmutatni.

Ez azonban láthatóan nem rettenti el a potenciális befektetőket. A Lyft a beadvány szerint 30,77 millió részvényt kíván piacra dobni, darabonként 62-68 dollár közötti árfolyamon. Ez a mennyiség és árszint a cég értékét a 21-23 milliárdos sávba lőné be. Ugyanakkor tűzhöz közeli pletykák szerint a papírokat előzetesen már túl is jegyezték, amiből arra lehet következtetni, hogy a megálmodott összegnél is erősebben kezdheti majd meg tőzsdei szereplését a Lyft. (Nem mellesleg a vállalat legutóbbi, tavaly nyári értékelése még "csak" 15,1 milliárdra rúgott.)

Hogy mire ez a nagy felbuzdulás? Valószínűleg arra, hogy a befektetők értékelik a cég eddig elért eredményeit. Például azt, hogy a Lyft alkalmazásával tavaly már 30 millióan utaztak az észak-amerikai kontinensen. A cég mellett szól az is, hogy jobbára teljesen elkerülte azokat a PR-csapdákat, amelyekbe az Uber folyamatosan belerombolt korábbi években mutatott nemtörődöm, agresszív hozzáállásával. A Lyftnél például szigorú feltételeknek kellett már az induláskor is megfelelnie egy sofőrnek ahhoz, hogy a cég felvegye a hálózatába.

Bronzérmes esélyek

A Statista a közelgő IPO kapcsán lajstromba vette a legjelentősebb amerikai tőzsdei belépőket. A techcégekre fókuszáló lista élén a kínai Alibaba, illetve a Facebook áll. Mindkét cégnek sikerült bőven meghaladnia a 100 milliárdos cégértéket a parkettre lépéskor. Őket egy nagy szakadék után a pár éve sikeres tőzsdei belépést produkáló, de azóta nem brillírozó Snap következik a maga 24 milliárdos értékelésével.

Infographic: How Lyft's Upcoming IPO Measures Up | Statista

You will find more infographics at Statista

 

Ahogy a grafikonon is látszik, a Lyft a Twitter és a Google közötti szintre lőtte be magát, ami önmagában sem lenne egy rossz produkció. Ha viszont a vártnál jobbra sikerül a belépő, akkor elmondhatják magukról, hogy a világ egyik legjelentősebb IPO-ját hajtották végre a szektorban.

Persze a már régóta globális játékosként számon tartott Uber saját részvénykibocsátása mindezt beárnyékolhatja, hiszen problémák és botrányok ide vagy oda, az Uber lényegesen impresszívebb belépőre készül.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.