A még mindig csak alig több mint ötéves startup az amerikai tőzsde egyik legnagyobb belépőjét produkálta a technológiai szektorból.
Hirdetés
 

Az elsődleges nyilvános kibocsátáskor (IPO) megállapított 17 dolláros árat magasan túlszárnyalta a Snap részvényárfolyama a tegnapi, első tőzsdén töltött napon. A záráskor érvényes 24,48 dolláros árszint 44 százalékos emelkedésnek felel meg. A 2011 szeptemberében indított csevegőszolgáltatás anyacégének értéke így jelenleg nagyjából 28 milliárd körül tanyázik.

Egyelőre a fekete is rózsaszínnek látszik

Nagyon úgy tűnik, hogy egyáltalán nem izgatta a befektetőket az az aprócska tény, hogy a nevét Snapchatből tavaly Snapre redukáló internetes vállalat még sosem volt képes nyereséget felmutatni. Az sem, hogy a legutóbbi információk szerint a felhasználói tábor bővülésének üteme is alaposan alábbhagyott. Sőt még az sem bizonytalanította el az értékpapírért tülekedőket, hogy a cég lényegesen kevesebb pénzt lát egy felhasználójából, mint ahol az azóta nagyon sokat szenvedő Twitter tartott a 2013-as tőzsdére lépésekor, a Facebookról már nem is beszélve.

A Snap által első körben begyűjtött 3,4 milliárd dollárnyi tőke az Egyesült Államok történetének harmadik legnagyobb IPO-jának minősül a technológiai szektor képviselői között. Annak idején ennél kevesebbet szedett össze például a Twitter és a Google is, többet pedig csak két nagyágyú, a Facebook (16 milliárd) és a kínai Alibaba (22 milliárd) tudott bevonzani. A 44 százalékos első napi emelkedés szintén ritka a milliárd dolláros cégek között. Utoljára ennél jobbat a már emlegetett Twitter tudott elérni.

Kritikus napok jönnek

A kezdeti eredmények természetesen másodlagosak, és igazából kevés relevanciával bírnak a hosszabb távú eredményességgel kapcsolatban. Hiába szárnyalt például a Twitter annak idején, jelenleg a kibocsátási árfolyam 40 százalékán szomorkodik a részvényárfolyam. Ezzel ellentétben a Facebook papírja a parkettre lépést követően rövid időn belül értékük felére estek, ám azóta az árfolyamgörbe szinte szétszakította a grafikonokat. Ha valaki 2012-ben 100 dollárt invesztált Mark Zuckerberg cégébe, az most 360-ért adhatna túl befektetésén.

 

A Facebook (kék) és a Twitter (piros) részvényeinek teljesítménye
(Forrás: Google Finance)

 

Az amerikai tőzsde láthatóan ki volt éhezve egy új, nagy reményeket hordozó technológiai vállalat érkezésére. Egy szemléletes összehasonlítás: a dotkomlufi kipukkanása előtt, 1999-ben az amerikai technológiai szektor 371 képviselője lépett tőzsdére; tavaly ugyanez a szám mindössze 20 volt.

A Snap következő hónapokban nyújtott teljesítménye ezért alapvetően befolyásolhatja majd a trendeket. Ha nem zuhan a mélybe az árfolyam, az valószínűleg a többi unikornisnak, azaz több mint egymilliárd dollárra értékelt egykori startupnak is meghozhatja a kedvét a nyílvános kibocsátásra. Sőt lehet, hogy már most készülőben vannak az IPO-hoz szükséges brossúrák az Uber, a Spotify, az Airbnb, vagy éppen a Dropbox főhadiszállásán.

Közösség & HR

Ilyen okostelefont még biztosan nem látott senki

A Honor koncpciója akkor is az utóbbi évek legérdekesebb ötletének tűnik, ha nehéz elképzelni, hogy valaha is sikeres termék lesz belőle. Az egyelőre csak MI-videókon megjelenő Robot Phone-ról jövő heti MWC-n derülhetnek ki újabb részletek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.