A Bosch és a Daimler együttműködéséből született meg az az úttörő szolgáltatás, amely negyedik szintű önvezető képességekkel rendelkező autókra épül.

Miután a helyi hatóságok áldásukat adták rá, megkezdődhet a közel ötévnyi fejlesztői munkával megalkotott önparkoló rendszer tesztje éles környezetben. Aki ki szeretné próbálni, annak sajnos a Stuttgartban található Mercedes-Benz múzeum garázsáig kell menni.

Negyedik sebességbe kapcsoltak

Az autógyártó Daimler és az alkatrészeket szállító Bosch közös fejlesztése 2015-től zajlik. A rendszerhez a járműtechnológiát a Daimler, míg az azt támogató infrastruktúrát a Bosch adja. Bár ma már taxiktól kezdve  buszokon át egészen a kamionokig bezárólag sokféle önvezető rendszer állt szolgálatba a világ számos pontján, a német projekt különlegességét az adja, hogy itt már valódi 4-es autonómiaszintű járművek teszik a dolgukat.
 

Az International Society of Automotive Engineers (SAE) 0-tól 5-ig határozott meg szinteket az önvezető autók technológiai kereteivel kapcsolatban, amit ma már nemzetközi szabványként kezelnek. Ezek közül a SAE 2 és 3 mutat túl a megszokott kisegítő lehetőségeken (tolatóradar, sávtartást segítő rendszer stb.) és képes aktívan irányítani a vezetést, míg a 4-es szint az emberi beavatkozás lehetőségével, az 5-ös pedig anélkül jelent teljes autonómiát a járművek közlekedésében.


A technológia az önvezető képességekkel felvértezett Mercedes-Benz mellett egy telefonos alkalmazást igényel. Ha a vendég megérkezik a múzeumba, csak ki kell szállnia a kocsiból és egy gombnyomással utasítani a járművet, hogy keressen magának helyet. Ezt a gép a parkolóban kihelyezett szenzorokkal kommunikálva képes megtalálni, majd ha vége a programnak, ugyanígy vissza is gurul a "gazdát" felvenni.

Ember már nem is kell

A rendszert egyébként már 2017 nyarától tesztelik a parkolóban, tavaly pedig már a látogatóknak is megengedték a kipróbálását. Ám egészen mostanáig ehhez szükség volt egy biztonsági (humán) pilótára is, aki a volán mögött ülve figyelte a működést, és szükség esetén be is avatkozhatott. A 4-es szintű tesztfázis viszont már nem igényel emberi jelenlétet, elég, hogy kívülről tudják monitorozni a működést. 

A felek a teljes körű tesztlehetőség megszerzésétől azt várják, hogy sok tapasztalatot kapnak a technológia működtetésével kapcsolatban, ami értelemszerűen felgyorsíthatja és megkönnyítheti az egyéb önvezető projektek fejlesztését is. 

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.