Kalandosan alakul a Sony-ról egy éve leváló és önálló életet kezdő VAIO brand sorsa. A japán vállalat tavaly februárban jutott oda, hogy megválik a számítógépeket fémjelző márkától és a továbbiakban a televíziókra, a PlayStationre, illetve a mobilokra fog fókuszálni. A Japan Industrial Partner (JIP) át is vette a termékcsoportot (sőt, azóta az első gépeik is megjelentek), most azonban úgy hírlik, hogy a VAIO névvel egy másik területen is találkozhatunk a jövőben.
Váratlan (?) húzás
Ez meglepő (vagy nem is annyira meglepő) módon az okostelefonok piaca: egy japán forrás szerint a projekt annyira előrehaladott állapotban van, hogy az első VAIO mobil megjelenését március 12-ére időzítette a vállalat. Ugyanez a kiadvány azt is tudni véli, hogy az új eszközök piacra kerülésében minden bizonnyal a Sony-nak is szerepe van, mivel a japánon a VAIO részvények 5 százaléka felett a mai napig rendelkeznek.
A JIP azóta piacra lpett az első VAIO eszközeivel
A sima találgatásokon, illetve iparáig pletykákon kívül a netre kikerült benchmark eredmények is arra utalnak, hogy valóban készülőben van az új mobil. Az adatok arra utalnak, hogy egy 64 bites, Snapdragon 410 MSM8916 chipset dolgozik a készülékben, ami mellé 2 GB RAM, valamint 16 giga tárhely került. Az 5 colos, 720p felbontású kijelző, a 13 megapixeles hátlapi, illetve 5 megapixeles előlapi kamera azt mutatja, hogy nem feltétlenül egy csúcsmodellről van szó, a alapokat azonban minden bizonnyal már a Lollipop fogja adni.
A Sony a VAIO „kiházasításával” kezdte meg azt a folyamatot, ami mostanra lassan oda jut, hogy a vállalat az összes nagyobb részlegétől megválna. A notebookoktól való megszabadulást a PC piacot érintő kedvezőtlen változásokkal magyarázta a vezetőség, de arról gondoskodtak, hogy a vásárlók továbbra is megkapják a terméktámogatást, aminek érdekében 250-300 alkalmazott követte a gyártást a JIP-hez.ű
A mobil sincs biztonságban
A mobil, táblagép, TV divízió biztosnak látszott a Sony életében, a legutóbbi interjúk, illetve iparági elemzések azonban arra utalnak, hogy a kedvezőtlen eredmények miatt akár a mobilos üzletág eladása is szóba jöhet. Konkrétan ugyan nem került szóba a részleg sorsa, de a Reuters tudósítása szerint az elnök-vezérigazgató nem zárta ki az exit lehetőségét. Azaz a Sonynál valószínűleg rábólintanának egy megfelelő ajánlatra, amivel megszabadulhatnának a portfólióban nem túl fényesen teljesítő divíziótól.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?