Fizetős tartalommegosztó platformmá alakítják a közösségi oldalt.

Előfizetős tartalommegosztáshoz tesztel szolgáltatásokat a Facebook. Mint a vállalat közleménye írja, így már háromféle bevételi forráshoz kapnak eszközöket a Facebook-csoportok adminisztrátorai. Az adománygyűjtés (például hozzájárulás a csoport működtetési költségeihez) és a csoporton belüli kereskedés mellett a harmadik lehetőség az előfizetés ellenében látogatható alcsoportok létrehozása lehet, ahol az előfizetők exkluzív tartalmakhoz vagy szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá.

A tesztekbe több csoportot is bevontak, de a cég szóvivője hangsúlyozta: a szolgáltatást nem használhatják olyan csoportok, melyek megsértik a Facebook tartalmi szabályait, vagy gyakran osztanak meg káros tartalmakat és hamis információkat.

Évek óta terítéken van

Amióta létezik Facebook, újra és újra fölröppen a hír, hogy fizetőssé teszik. Kezdetben azért, mert még nem látszott a bevételi forrás (ki láthatta, hogy a Facebbook uralja majd a Google-lel a globális digitális hirdetési piacot?), később meg a növekedés vagy éppen iparági feszültségek kapcsán vetődött fel a lehetőség. Legutóbb akkor került szóba, hogy pénz kérnének a közösségi oldal eléréséért (igaz, csak az Apple-felhasználóktól), amikor az Apple szigorította a felhasználókövetést, amivel nem kevés pénzt rántott ki a Facebook és más, online hirdetésekből élő cég zsebéből.

Ugyanakkor a korábbi évek próbálkozásaiból (például a rajongói támogatás lehetőségének bevezetése) látszott, hogy Zuckerbergék másban gondolkodnak. Olyan platform irányába vinnék el a közösségi oldalt, amely vonzza az üzleti tevékenységet (amit aztán nyilván le lehet fölözni). A mostani eszközkészlet bejelentésekor is megemlítették, hogy ezek csak az első eredményei a közösségi oldal egy átfogóbb előfizetésre alapozott szolgáltatási portfóliójának.

A továbblépés irányába mutat, hogy azok az adminisztrátorok, akik Facebook-oldalakat és -csoportokat is üzemeltetnek, a két megjelenési formát összevonhatják. A tartalom menedzseléséhez mindkét esetben a csoportmoderációs eszközöket használhatják. A csoportok működése viszont némileg változott: amellett, hogy most már lehetnek ingyenes és fizetős csoportok, az egyes csoportokon belül a tagok önállóan is szétválhatnak például témák és régiók szerint alcsoportokra. Egy pszichológus például akár online fizetős csoportterápiát is szervezhet ezen a módon.

És a pénz, pénz, pénz...

Az ilyen rendszerek sarkalatos pontja a fizetés, mint az láthattuk például az Apple és az Epic Games háborúskodásának fejleményeiből is. A fizetési modellről egyelőre nem sokat tudni, de azt személyesen Mark Zuckerberg vezérigazgató jelentette be, hogy az alkotók, akik tartalmaikat a Facebookon mint platformon osztják meg, akár egyéni linkeken keresztül is befogadhatják az előfizetéseket. Ez értelemszerűen az Apple zsebéből is ránt ki némi pénzt.

És hogy bejön-e? A Facebook nagyon is tudja, mit csinál. Ezt Eric Schmidt egykori Google-vezér mondta a Bloombergnek adott hosszú videointerjújában, némileg a cég gátlástalanságára utalva. Azaz bár a közösségi oldal tisztában volt azzal, hogy milyen káros hatása van a tevékenységének, mindennél fontosabb volt számára a profit (mondta mindezt Eric Schmidt, a Google volt vezérigazgatója).

A mostani újításoknak is gyorsan születtek kritikusai: sokak szerint ezek a zárt terek melegágyai lehetnek a hamis híreknek, egészségügyi információknak, a szélsőségességes véleményeknek anélkül, hogy hathatósan fel lehetne lépni ellenük.

Közösség & HR

Nem tudja kihúzni magát a Google az EU-s gigabüntetés alól

A keresőóriást Brüsszel 4,1 milliárd euróra büntette erőfölénnyel való visszaélés miatt. A cég fellebbezett, ám esélyeit minimalizálja, hogy a legfelsőbb bíróság tanácsadója az Európai Bizottság mellé állt.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.