Három helyett immmár csak kettőbe csapná magát a sok problémával küzdő, legjobb napjait régen maga mögött tudó japán technológiai vállalat.
Hirdetés
 

Zajlik az élet a Toshiba főhadiszállásán. Most éppen nem előre mennek, hanem hátra, legalábbis ami a tavaly bejelentett feldarabolási projekt célkitűzéseit illeti. A hét eléjén kiderült ugyanis, hogy a novemberben belengetett három részre szakadás helyett a menedzsment már inkább a kettébe vágást látja a legüdvözítőbb megoldásnak.

A most vázolt új tervek értelmében a Toshiba két önálló vállalatra válna szét, miközben a nem alaptevékenységnek minősített elemeket értékesítenék. Az új cég egyikébe kerülnének az eszközgyártó tevékenységek, beleértve a félvezetőgyártást is, a megmaradó részlegeket pedig a másik szervezet vinné tovább. A vállalatvezetés szerint ez a megoldás olcsóbb és gördülékenyebb lebonyolítást jelenthet, mint a korábban asztalra került hármas darabolás. 

A bejelentésből az is kiderült, hogy az irodai berendezésekre fókuszáló, önállóan jegyzett Toshiba Tec Corporationt az anyavállalat nem sorolja a core business kategóriába, ezért kikerül rá az eladó tábla. A memóriacsipeket készítő Kioxia Holdingsban meglévő Toshiba-részesedés az anyacégnél marad, ám ennek mihamarabbi pénzzé tétele is szerepel a teendők között, aminek egyik kézenfekvő útja lehet, ha megvalósul a Kioxia tervezett tőzsdére lépése.

Továbbá a közel 150 éves múltra visszatekintő vállalat leszalámizási tervének részet képezi a légkondicionáló berendezéseket gyártó Toshiba Carrier vegyesvállalatban lévő 55 százaléknyi részesedés eladása is a közös vállalkozás másik tagjának (Carrier Global) nagyjából 100 milliárd jen (870 millió dollár) értékben.  

A felfrissített terveket a befektetők is jól fogadták. Az anyavállalat részvényei 4,5 százalékot erősödtek a bejelentést követően, míg a Toshiba Tec papírjai 15 százalékos ugrást produkáltak.

Prés alatt

A gyökereit egészen 1875-ig visszavezető konglomerátum körül az elmúlt években egészen extrém módon felizzott a levegő. A 2015-ben napvilágra került könyvelési csalás lejtmenetbe állította a cég szekerét, amin egyáltalán nem segített a vállalat szerencsétlen belépési kísérlete az amerikai atomenergia-szektorba. A vállalatbirodalom bizonyos üzletágak eladásával próbált víz felett maradni. Így például a Canonhoz került a Toshiba egészségügyi részlege, nem sokkal később még nagyobb összegért cserélt gazdát a memóriagyártó divízió, 2020-ban pedig a maradék PC-gyártási érdekeltségeit is felszámolta a japán cég.

A válságos időszakban pénzügyi mentőövet dobott egy csapat tengerentúli befektető a Toshibának, de ezzel házon belül került jó pár aktivista részvényes, akik az elmúlt időszakban megpróbálták a nekik tetsző irányba tekerni a kormányt. A vállalatvezetés azonban utóbbinak igyekezett ellenállni, és mint kiderült, ehhez akár kétséges akciókat is hajlandó volt bevállalni. Egy részvényesek által kezdeményezett független vizsgálat megállapította, hogy a cégvezetés a kereskedelmi minisztériummal közösen akadályozta meg bizonyos tulajdonosi körök fellépést a 2020-as részvényesi közgyűlésen. A történtek hatására a tulajdonosok tavaly júniusban a vállalat elnökét és más magas rangú vezetőjét is elmozdították a helyéről.

Bár a mostani bejelentés kapcsán a menedzsment nem ismerte be, hogy külső nyomásra változtattak volna a tavaly novemberi terveken, azokat az elejétől fogva élesen kritizálta több jelentős befektetői csoport is.

Piaci hírek

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.