A tabletpiacon mért közel 20 százalékos idei első negyedéves csökkenés azt jelenti, hogy mostanra teljesen eltűnt a távmunka és otthoni oktatás jelentette extra kereslet.

A koronavírus miatt világszerte elrendelt kényszerű intézkedések a hordozható számítástechnikai eszközök többségénél váratlan és hatalmas keresletnövekedést hozott. Ez a táblagépek esetében egyedül 2020-ban 28 százalékos piacbővülésben mutatkozott meg. A lendület egészen 2021 végéig kitartott, ám tavaly év elején már látszott, hogy vége a reneszánsznak. A helyzetet pedig csak tovább rontották a világgazdaságot 2022-ben párhuzamosan hátráltató geopolitikai és egyéb gondok.

Ilyen körülmények után gyakorlatilag borítékolható volt, hogy az idei első negyedévben sem kapnak erőre a tabletek. A kérdés csak az volt, milyen nagy szám áll majd a mínuszjel után. A válasz: 19,1 százalék. Az IDC kutatói ugyanis ekkora éves visszaesést mutattak ki a globálisan leszállított mennyiségek tekintetében. 

Keserű múltidézés

Az amerikai piackutató szektorról szóló friss jelentése megállapítja, a darabszámra 30,7 milliót kitevő forgalom szinte ugyanannyi, amennyit a szegmens a Covid megjelenése előtti időkben produkált. 2019 első negyedévében ugyanis 30,1 millió, egy évvel korábban pedig 31,6 millió volt a globálisan leszállított mennyiség.

 

Tabletes szállítások 2023/Q1 - IDC
Infogram

Ahogy az a fentebbi táblázatból jól látszik, egyik jelentős piaci szereplő sem volt képes ellentétes irányba "úszni az árral". A szegmenst ettől függetlenül továbbra is két óriás, az Apple és a Samsung uralja. A két gyártóhoz köthető a negyedéves szállítások 58 százaléka.

A harmadik helyezett ezúttal tényleg nevethet, mivel az amerikai szankcióktól gúzsba kötött Huawei egy huszárvágással ismét a dobogón találta magát. A kínai vállalat ezt elsősorban annak köszönheti, hogy hazai piacán annak ellenére szép számban képes forgalmazni, hogy mostanság a távol-keleti országban sem szórják két kézzel a pénzt a fogyasztók.

Ami a közeljövő kilátásait illeti, az IDC szakértői bíznak benne, hogy a világgazdaságot hátráltató tényezők enyhülésével ismét felfelé indulhat majd a szektor. Ezt segítheti egy-két komolyabb új termék megjelenése. Utóbbiak közé sorolható például a Google sajátmárkás eszköze, a bemutatás előtt álló Pixel Tablet is.

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.