Tavaly év végére valósággal összezuhant a koronavírus kirobbanásakor kivirágzó szektor. Ettől függetlenül pozitív maradt a 2021-es szaldó. Hasonló mintát követett a chromebookos szegmens is.

Bejöttek a tavaly nyári előrejelzések, miszerint 2021 végére elbúcsúzhatunk a komoly növekedéstől a táblagépeknél. Az IDC frissen kiadott jelentése szerint az utolsó negyedévben közel 12 százalékkal esett vissza a forgalom.

Ezzel hivatalosan is vége a pandémia hozta váratlan reneszánsznak. A távmunka és az otthoni oktatás általánossá válása a hordozható számítástechnikai eszközök többségénél hatalmas keresletnövekedésként csapódott le. Ez a táblagépek esetében 2020-ban 28 százalékos eladásélénkülést hozott. Ráadásul a lendület kitartott a tavalyi év első szakaszában is. Ennek köszönhető, hogy az ünnepi szezon gyatra teljesítménye ellenére az év egészét nézve még átlag bő 3 százalékos pluszban zárt a piaci.

 

Tabletes eladások 2021-ben - IDC
Infogram

 

Ahogy a fenti számokból kitűnik, az Apple egyeduralmát a hullámzóan változó világpiaci körülmények sem tudták megingatni. A piaci átlagot többszörösen meghaladó éves növekedési rátával inkább csak tovább nőtt az olló az iPad-ek sikerére áhitozó, második helyezett Samsunghoz képest. A kiemelt kisebb szereplők között leginkább a Huawei-t érdemes említeni. Az amerikai szankciók szorításában szenvedő kínai gyártó immár alig fér be a legjobb öt közé.

Ugyanaz pepitában

A táblagépek mellett a Chromebookok szegmensét is felmérte az amerikai piackutató. Az IDC számításai szerint a Google Chrome OS-ét futattó, netkapcsolatra kihegyezett speciális számítógépekből 37 millió darab fogyott tavaly, ami komoly, 13,5 százalékos növekedési rátát jelent. A HP és a Lenovo uralta réspiac ugyanakkor az ünnepi szezonban éves összevetésben több mint 63 százalékot zuhant, azaz ugyanazok a tendenciák rajzolódnak ki, mint a tabletek esetében. (A nagy visszaesésben egyébként szerepet játszott az alkatrészhiány is, hiszen a szállítók elsősorban a kövérebb árcédulával rendelkező hagyományos PC-ket igyekeztek piacra dobni.)

Bár az aranyéletnek vége, a szakértők szerint attól nem kell félnie a gyártóknak, hogy a pandémia előtti szintekre esne vissza az eszközök forgalma, mivel a világ az elmúlt két évben hozzászokott a digitális eszközök intenzívebb használatához.

Konzumer tech

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.