A Chromium-alapú független böngésző ugyanazzal próbálja eladni a funkciót, mint az alapterméket: a személyes adatok fokozott védelmével.

Ha nem is gyorsan, de a Brave is felkapaszkodni látszik arra a vonatra, amelyet a pandémia fűtött fel sosem látott sebességre. A járványügyi helyzetben a világon mindenhol első számú kommunikációs csatornává vált a videós kapcsolattartás, amire mostantól a Chromiumra alapozott böngésző is kínál egy saját megoldást. 

Nem vak az, csak bátor(?)

A Brave Talk elnevezésű szolgáltatást még tavaly májusban, azaz a világjárvány kiszélesedésekor kezdték tesztelni, ám a hivatalos startra mostanáig kellett várni. A két élesedő változatban kínált videós platform közül az egyszerűbb teljesen ingyenes (azzal az apróbetűs résszel, hogy ehhez a felhasználónak el kell fogadnia a Brave saját hirdetéseinek megjelenítését böngészés közben). Bár a szolgáltatásról írt blogbejegyzésben a korlátok nélküli élmény gyakran megjelenik érvként, az ingyenes változatnál meglehetősen limitáló, hogy mindössze kétszemélyes beszélgetéseket lehet rajta lebonyolítani. Az viszont tény, hogy semmiféle időlimithez nem vagyunk kötve, ráadásul a másik fél gyakorlatilag bármilyen eszközről, böngészőről becsatlakozhat a kapott egyedi link segítségével. A havi 7 dollárért megszámított fizetős csomag természetesen már nagy számú értekezleteket levezénylésére is alkalmas, olyan extra funkciókkal, mint a metting rögzítése, vagy a kódhoz kötött beléptetési rendszer.

 

A Brave érvei azzal kapcsolatban, hogy miért jobb a Talk a Zoomnál

 

A vállalat hivatalos beharangozójában név szerint is megemlíti az egyik riválist, a járvány miatt páratlan lendületet kapó Zoomot. Nem véletlenül, hiszen utóbbinál a felhasználói számok emelkedésével párhuzamosan azonnal megjelentek a biztonsági aggályok, amelyekre kapkodva kellett választ találni a cégnek. A Brave viszont pont a biztonsággal, személyes digitális jelenlétünk maximális tiszteletben tartásával igyekszik magának szimpatizánsokat gyűjteni. Ez a filozófia pedig tetten érhető minden járulékos szolgáltatásnál (például kereső), így a most debütáló Talknál is. A cég ígérete szerint a többszörösen titkosított kommunikációt nem lehet visszakövetni az egyénekig, semmiféle metaadatot, képet, felvételt nem tárolnak, illetve nem is osztanak meg másokkal a felhasználó kifejezett beleegyezése nélkül.

Kétségtelen, hogy a Talk indítása mögött egy új bevételi láb igénye áll, ám az erősen kétséges, hogy ez a láb mennyire tud megizmosodni. Az átlagos felhasználó számtalan ingyenes megoldás közül választhat már, miközben a személyes adatok védelme nem mindenkinél szerepel az adott szolgáltatással szemben támasztott legfontosabb elvárások listáján. Vállalati terepen viszont a Zoom mellett ott sorakozik egy seregnyi nagy informatikai óriás is (Microsoft, Cisco stb.), akiket több mint nehéz lesz kiütni a nyeregből.

Szépen nőnek

Bárhogy is alakul a Talk sorsa, a Brave-nél az idei teljesítményre nem lehet sok panasz. A béta változatban még 2016-ban indult böngésző első stabil verziója 2019-ben jelent meg. Tavaly ősszel a havonta aktív felhasználói tábor átlépte a 20 millió főt, idén februárban a 25 milliós mérföldkőnek örülhettek, a mostani bejelentésben pedig már 36 milliós felhasználói számot említenek. Ez utóbbi ugyan még egyetlen százalékát sem teszi ki a böngészőpiacnak, de ha a lendület kitart, hamarosan a Brave nevét külön is említeni kell a számottevő jelenléttel bíró szereplők között.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.