Másfélszer annyit fizetne érte a Silver Lake és egy nyugdíjalap, mint amennyiért a német vállalat vette.

A Silver Lake magántőke társaság egy kanadai nyugdíjalappal együtt 12,4 milliárd (részvényenként 18,15) dollárt ajánlott a Qualtrics forgalomban lévő részvényeiért. Amióta év elején kiderült, hogy az SAP túladna a piackutatási megoldást fejlesztő cégen, annak részvényei jelentősen emelkedtek. Január elején jobbára 10-11 dollár körül kereskedtek a papírokkal, a bejelentés utána viszont szinte azonnal 16 dollár fölé ugrott az árfolyam.

A Qualtrics a hét elején jelentette be az amerikai tőzsdefelügyeletnek, hogy az ajánlattevőkkel március 15-ig szóló kizárólagossági megállapodást kötöttek, de egyelőre nincs garancia arra, hogy a tranzakció meg is valósul. A végleges szerződésre még rá kell bólintania az SAP felügyelőbizottságának és a szabályozó hatóságoknak is. (A Silver Lake egyébként már birtokon belülről tárgyal, mivel a részvények 4,2 százalékát birtokolja, hívta fel a figyelmet a Reuters.)

A Qualtrics megvásárlása 2018-ban az akkori SAP-vezér, Bill McDermott ötlete volt. Azzal persze McDermott is tisztában volt, hogy egy vásárlási vagy alkalmazotti visszajelzéseket gyűjtő-elemző megoldás csak távolról illeszkedik a vállalat ERP-s fókuszához, de stratégiájának fontos eleme volt az új irányok feltérképezése. Az őt követő vezetés azonban módosított a koncepción, például bejelentették, hogy generálisan leszámolnak az on-premmel, ami kisebb tőzsdei pánikot is okozott.

Már az új stratégia szellemében vezényelték le a Qualtrics tőzsdére vitelét is. Az antré egyébként nagyon jól sikerült, amivel főleg az SAP járt jól. A részvény-értékesítésből befolyt több milliárd dollár jelentős része a közös SAP-s kasszába ment (adósságcsökkentés, osztalékfizetés stb.), és mindössze 500 millió dollár maradt a Qualtricsnál. 

És még haszonnal is lehet eladni

Habár a vételár jóval alacsonyabb, mint amennyit a Qualtrics ért két éve, a tőzsdére lépés után (akkor rövid időre a 26 milliárd dollárt is meghaladta a piaci kapitalizációja), a 8 milliárdos vételár összességében így is busásan megtérült. De a legfontosabb, mint azt Luka Mucic pénzügyi igazgató (aki egyébként a hónap végén távozik a vállalattól) mondta a Handelsblattnak, hogy a befolyó vételár jelentős pénzügyi mozgásteret biztosítana a csoportnak, amit az alaptevékenységéhez közelebb eső területekre fektethet be, sőt akár osztalékot is fizethet. A részvények jelentős része ugyanis még mindig az SAP tulajdonában van.

A Handelsblatt a hír kapcsán felidézi, hogy az SAP most az ERP-re koncentrál (például szeretné minél gyorsabban átterelni partnereit S/4HANA-ra), míg más területeken megszorít, aminek 3000 munkahely is áldozatul esik. A részletek még nem ismeretek, de annyi már kiderült, hogy érinteni fogja az értékesítést és a marketinget támogató termékeket, valamint az iparágak-specifikus megoldások fejlesztését is.

Piaci hírek

Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.