Kész szappanoperává kezd válni az a hadjárat, amit az amerikai elnök vezet a kínai nyomulás megakadályozására. A Huawei ellen a napokban hozott tiltást most egy ideiglenes enyhítés követte.

Úgy tűnik, a kereskedelmi kapcsolatok elvágását célzó frissiben meghozott rendeletek belföldi hatását nem mérték fel rendesen a Tump-adminisztrációban. Vagy csak egy újabb fejezetét látjuk annak a chicken game-nek, ami Kína és az USA között zajlik, nagyon leegyszerűsítve a világgazdaság vezető szerepéért.

Múlt héten Donald Trump elnök aláírta azt a régóta lebegtetett rendeletet, ami nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva megtiltja amerikai vállalatoknak, hogy bizonyos cégektől, így például a kínai Huawei-től vásároljanak kommunikációs eszközöket. Ezzel párhuzamosan egy ellentétes irányú tiltás is élesedett, ami pedig az amerikai technológia átadását akadályozza meg, szintén Kínára fókuszálva.

90 nap felkészülési idő

A történet azonban tegnap este újabb fordulatot vett, ugyanis az amerikai illetékesek azt közölték, hogy a beszerzéssel kapcsolatos rendelkezést 90 napra ideiglenesen felfüggesztik. Az indoklás szerint azért, hogy az amerikai vállalatoknak legyen idejük felkészülniük az új körülményekre.

Praktikusan viszont arról lehet szó, hogy a Huawei által szállított eszközök és alkatrészek egy sor vállalkozásnál elengedhetetlenek a zökkenőmentes működéshez, így a betonfalszerű tiltás rövid távon kellemetlen mellékhatásokat okozhatna az Egyesült Államokban. A három hónapos átmeneti időszak arra is lehetőséget ad, hogy az illetékes minisztérium kidolgozza a rendelet érvényesítéséhez szükséges szabályozói környezetet.

A két ország viszonya korábban sem volt felhőtlen, de a kereskedelmi egyezmény május elejére remélt megkötésének elmaradása büntetőintézkedések sorát indította el amerikai oldalon. A 90 napos átmeneti időszak elméletben arra is elég lehet, hogy a felek álláspontja közeledhessen, de jelen pillanatban inkább egy tartós gazdasági háború tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

Felkészültek a harcra

Időközben reagált a fejleményekre a Huawei vezetése is. Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a társaság alapító-vezérigazgatója a kínai állami médiának magabiztos nyilatkozatott adott, amelyben kifejtette, hogy cége abszolút felkészült az amerikai szankciókra, és igazából sokat nem számít, hogy a tengerentúlon rövid időre enyhítettek azokon.

Értesülések szerint a Huawei betárazott az amerikából vásárolt alkatrészekből, így például csipekből is. Ez a készlet becslések szerint nagyjából három hónapra elegendő. A vezérigazgató azt is közölte, hogy ugyan az amerikai partnereik eleget tettek törvényi kötelezettségüknek, de azon vannak, hogy kormányzati körökben kijárják a kapcsolatok újbóli normalizálódását. Mindez azért is lenne üdvös, mert a Huawei esetében fel sem merülne, hogy "szűklátókörűen" kizárják az amerikai termékek felhasználását.

Az alapító ugyanakkor világossá tette, hogy nem engednek a nyomásnak, és szó sem lehet olyan egyezségről, mint amilyet tavaly a ZTE kényszerült kötni. A kisebb kínai vállalatot egy tiltó rendelkezés konkrétan működésképtelenné tette, amit többek között csak egy igen komoly büntetés megfizetése, illetve a vezetőség amerikai szájíz szerinti lecserélése után oldottak fel.

Piaci hírek

Minden bitcoinos tranzakció felszippanthat egy úszómedencére való vizet

A kriptovalutához kapcsolódó vízfelhasználás egy friss tanulmány szerint 166 százalékkal emelkedett 2020 és 2021 között, az átmeneti visszaesést követően pedig 2023-ban is új rekordot dönt majd.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.