Az amerikai elnök hamarosan azt a rendeletet, amely további 90 nappal felfüggeszti a TikTok betiltását elrendelő, még tavaly hozott törvény alkalmazását – közölte tegnap a Fehér Ház sajtótitkára. Karoline Leavitt emlékeztetett Donald Trump korábbi kijelentésére, miszerint az elnöknek nincs szándékában ellehetetleníteni a közösségi alkalmazást. Annak működése ugyanakkor a már említett törvény miatt csak akkor megengedett az USA-ban, ha a jelenlegi tulajdonos kínai ByteDance az amerikai ágat egy Washington számára megnyugtató üzlet keretében legalább részben eladja.
Az amerikában is hatalmas népszerűségnek örvendő TikTok ellehetetlenítését nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva a törvényhozás mindkét házában nagy többséggel szavazták meg még a Biden-kormányzat idején, ám a második ciklusát idén január 20-án megkezdő Trump egyik első intézkedései között volt a hivatalosan január 19-én élesedő tiltó rendelkezés 90 napos felfüggesztése.
A téma már csak azért is pikáns, mert első ciklusa alatt pont Donald Trump próbált megszabadulni a "kínai veszedelemtől", az újraválasztott republikánus politikus tavaly ősszel a kampány során már úgy nyilatkozott, hogy ő nem kergetné el a TikTokot.
Valamikor majd lesz valami
A második ciklusát igencsak agilisan kezdő régi-új elnök ebben a témában is kezdeményezően lépett fel. Már beiktatása előtt felvázolt egy konstrukciót, amelyben az Egyesült Államok 50 százalékos tulajdonrészt kapna egy közösen indított vegyesvállalatban. Az elgondolás részleteivel Trump nem untatta a nyilvánosságot, de jelezte, hogy legkésőbb február végéig döntést hoz az ügyben.
Ezt követően azonban inkább csak zavaros, egymásnak is gyakran ellentmondó nyilatkozatok és szivárogtatások történtek. Az utóbbi hónapokba potenciális vevőként már szinte mindenkit bedobtak: a többek között az X közösségi oldalt irányító Elon Musk ugyanúgy ott volt a listán, mint a már az első, 2020-as kitiltási próbálkozásnál is felbukkanó Oracle.
A megoldás azonban sem február végére, sem a januárban elrendelt 90 napos türelmi időszak végére nem született meg, ezért az elnök újabb 90 nappal hosszabbított. Ez jár le most, ám a TikTok sorsa továbbra is kérdőjeles. A döntés elmaradását Trump immár a Kína ellen áprilisban kirobbantott, és hivatalosan még mostanáig sem rendezett vámháborúval indokolja. Szerinte amennyiben azt sikerül a két ország között megnyugtatóan rendezni, a közösségi alkalmazás ügyére könnyen pontot tesznek majd.
Az már más kérdés, hogy amennyiben valóban komoly veszélyben vannak az amerikai állampolgárok személyes adatai a közösségi alkalmazás szerverein, akkor mi indokolja azt, hogy a washingtoni vezetés ennyire türelmes legyen a kérdés rendezésében.
Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból
Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.
Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?
A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak