A Bloomberg bennfentes forrásai szerint a TikTok eladását kikényszerítő törvény életben marad, a kínai illetékesek pedig többek között az alkalmazás értékesítésének lehetőségét is vizsgálják az X tulajdonosának.

Kínában mérlegelik annak a lehetőségét, hogy Elon Musk megvásárolja a TikTok egyesült államokbeli üzletét, ha a vállalatnak nem sikerül kimozognia a videós közösségi alkalmazás küszöbön álló betiltását – számolt be róla a Bloomberg. A lap szerint a pekingi tisztviselők A terve továbbra is az lenne, hogy a TikTok az anyavállalat, a ByteDance tulajdonában maradjon, és az amerikai legfelsőbb bíróságnál támadták meg a közelgő tilalmat, de a bírók nem sokkal korábban már jelezték, hogy valószínűleg érvényben hagyják a Joe Biden által több mint egy évvel ezelőtt aláírt törvényt.

Ez utóbbi alapján január 19-én lőnék le az USA-ban 170 millió felhasználóval működő alkalmazást, ha annak amerikai tevékenységét nem értékesítik egy ottani tulajdonosnak. A ByteDance folyamatosan tagadta a kínai állampárt befolyását, amire a törvényalkotók hivatkoztak, és a szólásszabadságra hivatkozva támadta a kikényszerített eladást. Nemrég a megválasztott elnök, Donald Trump, sőt demokrata szenátorok is arra ösztökélték a legfelsőbb bíróságot, hogy halasszák el a döntést az új kormányzat hivatalba lépéséig, lehetővé téve egy újabb politikai megoldás megvalósítását.

Valószínűleg jönnie kell a B tervnek

Maga Trump előzőleg már a TikTok vezérigazgatójával is tárgyalt, és a Bloomberg szerint magas rangú kínai vezetők egy kiterjedt megbeszélés részeként már megkezdték más forgatókönyvek megvitatását is arról, hogy miként működjenek együtt az új adminisztrációval – ezek egyikében pedig Musk is szerepel lehetséges vevőként. Bár a TikTokért már korábban is több befektető bejelentkezett, az adásvételt a kínai kormánynak kell jóváhagynia, onnan azonban egyértelműen jelezték, hogy nem támogatnak semmilyen üzletet, ami érinti a közösségi szolgáltatás algoritmusait.

A TikTok korábban többször is kijelentette, hogy nem eladó az amerikai alkalmazás, és ezúttal is teljes kitalációnak minősítette a Bloomberg riportját. A lap bennfentes forrásai ugyanakkor arról értesültek, hogy a megválasztott elnök közeli szövetségesének közösségimédia-platformja venné át az irányítást a TikTok fölött, amire egyelőre az X (korábban Twitter) részéről sem reagáltak. A beszámolókból az sem derül ki, hogy Musk, akinek nettó vagyonát éppen 432 milliárd dollárra becsülik, hogyan hajthatná végre a tranzakciót, illetve meg kellene-e szabadulnia hozzá más eszközeitől.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.