A mai beiktatására készülő megválasztott elnök saját közösségi oldalán szólította fel az érintett cégeket, hogy ne hagyják elsötétülni a 170 millió amerikai felhasználóval működő alkalmazást.
Hirdetés
 

Donald Trump tényleg-mindjárt-elnök egy vasárnapi posztjában tett rá ígéretet, hogy hétfői beiktatását követően nyomban rendeletben hosszabbítja meg az amerikai TikTok kényszerű leállításának határidejét. Bár a Kongresszusban és a Szenátusban is nagy többséggel elfogadott, a közösségi szolgáltatás kínai kormány ellenőrzésére és nemzetbiztonsági kockázataira hivatkozó törvény vasárnap éjféltől megtiltotta még a TikTok működését fenntartó szolgáltatások nyújtását is, a határidő meghosszabbítására lehetőséget ad, így az új vezetés egyből nekiláthat a sokat emlegetett "politikai megoldás" kifőzésének.

Trump a fenti bejegyzésében mindjárt azt javasolja, hogy általa irányított kormányzat egy vegyesvállalat formájában vegye át a TikTok amerikai üzletének 50 százalékát. Ezt "a nemzetbiztonság védelmében kötött alkunak" nevezi, amivel "megmentenék és jó kezekben tarthatnák" a TikTokot: ahogy írja, az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül az alkalmazás megszűnik létezni, a jóváhagyásával viszont több száz- vagy ezermilliárd dollárt érő vállalkozásként működhet tovább. Trump ehhez hozzáteszi, hogy egyelőre azért is észszerű az alkalmazás életben tartása, mert "az amerikaiak megérdemlik, hogy követhessék izgalmas hétfői beiktatását".

Ők is rögtön nekilátnak az olcsóbb állam építésének

A TikTok egy X-bejegyzésben reagált a dologra, melyben arról tájékoztatott, hogy megkezdte a szolgáltatás helyreállítását. Emellett köszönetet mondott Trumpnak is, amiért egyértelmű üzenetet küldött az alkalmazás működtetésében résztvevő szolgáltatóknak arra vonatkozóan, hogy nem kell büntetésekkel számolniuk. A vállalat együttműködést ígér az új amerikai elnökkel egy olyan hosszú távú megoldás kidolgozásában, ami a TikTokot az Egyesült Államokban tartja. Ezt nem nehéz győzelemként értékelni abban az összefüggésben, hogy Trump 2020-ban még az alkalmazás betiltását szorgalmazta, mielőtt meghátrált volna.

Ahogy a kommentárokban is rácsodálkoznak, a republikánusok alapvető kampányüzenete volt a pazarló kormányzati kiadások csökkentése, amihez még hatékonyságügyi árnyékminisztert is találtak Elon Musk személyében. A fenti posztból azonban nem derül ki, hogy ebbe hogyan illeszkedne egy közösségimédia-szolgáltató feles részesedésének megvásárlása. Arról még mindenesetre nem tudni, hogy színre lépett-e már komoly ajánlattevő, vagy az alkalmazás tulajdonosa, a ByteDance tényleg érdeklődik-e az eladás iránt, amihez a kínai hatóságok engedélyére is szüksége lenne. Még nagyobb rejtély, hogy a TikTok amerikai tevékenysége valójában nyereséges-e, a cég Kajmán-szigeteki bejegyzése ugyanis pénzügyi helyzetét is átláthatatlanná teszi.

Közösség & HR

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.