A Huawei egykori, az amerikai szankciók miatt leválasztott telefonmárkája három év önállóság után léphet a parkettre.

Majdnem pontosan három évvel ezelőtt adott ki szűkszavú sajtóközleményt a Huawei Technologies arról, hogy okostelefonos részlege megszabadul az olcsóbb árkategóriás termékkört képviselő Honor márkától. A brandet a Shenzhen Zhixin New Information Technology nevű, a Huawei székhelyének otthont adó Sencsen város kormányzatának tulajdonában álló vállalat viszonteladókkal közösen alakított konzorciuma vásárolta meg. Az ügylet hátterében nem tisztán üzleti megfontolások álltak, hiszen a kínai technológiai óriás akkor már évek óta a nemzetbiztonsági indokok miatt hozott amerikai szankciók és korlátozások harapófogójában működött. (Az USA hozzáállása pedig azóta sem változott sokat.)

Egyedül is boldogulnak

Az azóta önálló úton járó Honor nem tűnt el a süllyesztőben, sőt egy tegnapi bejelentés szerint közeleg a cég nyilvános tőzsdei bevezetése is. A Reuters beszámolója alapján a telefonok mellett tableteket, okosórákat és egyéb elektronikai eszközöket gyártó cégnél nem állítottak fel határidőt a parkettre lépéssel kapcsolatban. Még az sem dőlt el, hogy a világ melyik tőzsdéjén jegyzik majd a vállalatot. A nyilvános részvénykibocsátás a céges kommunikáció alapján a társaság fejlődésének következő lépéseként funkcionál.

A legfrissebb piackutatási adatok szerint a Honor 11,8 millió eladott készülékkel a legkomolyabb szereplője volt a kínai okostelefonos szegmensnek az idei harmadik negyedévben. A Canalys jelentése alapján 2022 egészére vonatkozóan pedig a második legtöbb készüléket szállították le a hazai piacon.

A márka jelenléte külföldön már nem ennyire erős, de a Counterpoint Research friss elemzése alapján a Honor a legutóbbi negyedévben az ötödik legnagyobb brand volt Európában. Ráadásul a Honor volt az egyetlen jelentősebb piaci szereplő, amelyik a szektor egészében mért kétszámjegyű éves visszaesés ellenére még növelni is tudta forgalmát. Ennek köszönhetően az értékesítési volumen újra megközelítette azokat a szinteket, amelyeket még a Huawei kötelékén belül sikerült egykor produkálni.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.