A 12 év után visszavonuló vezérigazgató a Prezi igazgatótanácsi elnöke marad, de a továbbiakban a vállalkozói lét és az aktivizmus integrációjára törekedne.

A Prezi társalapítója, Árvai Péter a Facebookon jelentette be visszavonulását a vezérigazgatói tisztségből, amit felkérésének megfelelően a társaság eddigi működési igazgatója, Jim Szafranski vesz át tőle. Árvai a jövőben az igazgatótanács elnökeként segítené a Prezi munkáját, de a bejegyzés értelmében pedig a vállalat is készen áll a változásra, mivel rendelkezik a további növekedését megalapozó termékkel (Prezi Video) és olyan vezetőkkel, akik képesek lesznek megőrizni az egyes irodák (San Francisco, Budapest, Riga, Berlin) kultúráját.

"Mint sok vállalkozónak, nekem is a fő hajtóerőm, hogy valami olyan dolgon dolgozzak, ami elhozza azt a változást, amit a világban szeretnék látni. Két személyes tapasztalat is ebbe az irányba terelt. Egyrészt látni a szüleim egész életükön át tartó küzdelmét azért, hogy magyarországi bevándorlóként beilleszkedjenek a svéd társadalomba. A ‘80-as években melegként felnőve pedig annak megélése volt rám óriási hatással, hogy a társadalom szerint mennyivel kevesebbet érnek a melegek.

Ezek motiváltak arra, hogy megváltoztassam az uralkodó narratívát arról, hogy mi az elfogadott emberi érték. Arra törekedtem egész életemben, hogy segítsek az embereknek egymás megértésében. Mindezt két tevékenységen - a vállalkozói léten és az aktivizmuson keresztül. Most azonban integrálni akarom ezt a kettőt" – olvasható a bejegyzésben, amelyből az is kiderül, hogy olyan megosztó témák feldolgozásáról van szó, mint a klímaváltozás, a szűnni nem akaró diszkrimináció és a lehetőségek vagy az emberi méltóság hiánya.

Itthonról is elérhető lehet a világsiker

Árvai a Prezi Videót a bolygó egyik leggyorsabban fejlődő videós eszközének nevezi, ami március óta negyvenszeres növekedést produkált, és felhasználóbarát megoldásként a Zoomot vagy a Slacket is jobbá tette. A tavaly novemberben bemutatott új platform lehetővé teszi az előadók és a vizuális tartalmak egyszerre, valós időben történő megjelenítését, az élő közvetítések mellett pedig a szerkesztett videók készítésére is alkalmas. Ezzel az előadások olyan prezentációját biztosítja, amilyet sokan csak a tévéműsorokból ismerhettek.

Maga a Prezi 2008-as indulása óta a magyar informatikai szegmens egyik sikertörténetévé vált: felhasználóinak száma már tavaly meghaladta a 100 milliót világszerte, és a startup eddigi működése során nagyjából 73 millió dollárnyi befektetői tőkét szerzett. Három évvel ezelőtt mi is beszámoltunk a Reuters kelet-európai startupokról szóló összeállításáról, amelyben az Infogram felvásárlásán keresztül a Prezit is példának hozták fel rá, hogy a térséghez köthető cégek egyike-másika már akvizíciókon keresztül is növekedni kezdett.

Az Európai Bizottság 2014-ben Árvai Péternek ítélte az Europioneers 2014-es Év Internetes Vállalkozója (Web Entrepreneur of the Year) díját, amely a Startup Europe keretein belül jutalmazza az Unión belül induló és ott is működő, újszerő digitális megoldásokat vagy szolgáltatásokat létrehozó cégeket. A már akkor is 45 millió felhasználóval büszkélkedő Prezi ugyanabban az évben a londoni The Europas Awardsot is megnyerte a Best Founders/Co-founders, azaz a Legjobb (Társ)alapítók kategóriában.

A Prezi leköszönő vezérigazgatója legutóbb a hónap elején szerepelt a hírekben, amikor tizenegy másik magyar startup alapítóival együtt, a Google, az IVSZ és a Design Terminal támogatásával életre hívta a Startup Hungary-t. A már évekkel ezelőtt beharangozott kezdeményezés a közösségépítésen, a szemléletformáláson és az érdekképviseleten keresztül támogatná egy minél szélesebb, nem csak Magyarországon sikeres vállalkozói réteg kialakulását, rendszeres jelentésekben fogalmazva meg következtetéseit és ajánlásait is az iparág helyzetéről és lehetőségeiről.

Közösség & HR

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.