A Prezi Video nevű megoldással valós időben, egyszerre lehet megjeleníteni az előadókat és az előadások grafikai elemeit.
Hirdetés
 

A Prezi szerdai közleményében az ember központi szerepét határozza meg a hatékony és sikeres kommunikáció feltételeként, új termékéről szólva pedig azt emeli ki, hogy azzal a központi szerep digitális kommunikáció esetében is megőrizhető. A Prezi Video nevű platform ugyanis lehetővé teszi az előadók és a vizuális tartalmak egyszerre, valós időben történő megjelenítését, az élő közvetítések mellett pedig természetesen a szerkesztett videók készítésére is alkalmas.

A Budapesten fejlesztett Prezi Videóval a cég szándéka szerint gyorsan, könnyen és olcsón lehet majd felvenni olyan filmeket, amelyekhez hagyományosan greenbox technológiára vagy hosszas utómunkára lenne szükség. Az online programmal az előadók úgy rajzolhatnak a képekre, hogy közben saját maguk is látszanak a képernyőn, a nézőknek így nem kell megosztani a figyelmüket a diák és a tényleges előadás között.

Az egymáshoz kapcsolódó elemek eddig is meghatározták a Prezi prezentációs megoldásait, a közleményből pedig kiderül, hogy mára több mint 100 millió felhasználó vette igénybe a vizuális történetmesélés eszközeit. A Prezi Videóval a cég most az előadások építőelemeinek olyan fajta prezentációját kívánja biztosítani, amilyet sokan csak a tévéműsorokból ismerhettek.

Izgalmasabb tartalom egyszerűen

Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója úgy látja, hogy mára a szemtől szembe kommunikáció helyett a szemtől képernyőbe kommunikáció vált meghatározóvá, ennek alkalmazásához azonban a megszokottnál hatékonyabb, intenzívebb kommunikációs eszközökre van szükség. A szemből képernyőbe kommunikáció személyessé tételében pedig fontos lehet az arcok és a vizuális információ együttes megjelenítése, úgy az előadónak, mint a közönségnek.
 


A közleményben megszólal Somlai-Fischer Ádám, a Prezi másik társalapítója is, aki szerint a fejlesztők rengeteget kísérleteztek az új megoldás működésének egyszerűvé tételével, beleértve a felhasználói visszajelzések feldolgozását. A társaság az oktatástól kezdve az üzleti környezetekig egyszerűbb és izgalmasabb filmeket ígér, legyen szó használati útmutatókról, élő webinárokról, tréningekről vagy akár a közösségi médiára hangolt tartalmakról.

A több mint tíz éve működő Preziről legutóbb akkor írtunk, amikor a Reuters hírügynökség a kelet-európai startupokról szóló összeállításában a Prezit is példának hozta fel rá, hogy a térséghez köthető cégek egyike-másika már akvizíciókon keresztül is növekedni kezdett – utalva az adatvizualizációval foglalkozó lett Infogram 2017-es akvizíciójára. A vállalatnak ennek nyomán már San Francisco és Budapest mellett Rigában is van irodája, saját adatai szerint pedig a világ 190 országából származó 100 millió felhasználója eddig 400 millió nyilvános prezentációt hozott létre a Prezi eszközeivel.

Közösség & HR

Viszlát, bifokális: a szemmozgás alapján állítja a fókuszt az új szuperszemüveg

Az IXI modellje úgy néz ki és olyan könnyű, mint a hagyományos szemüvegek, de azoknál sokkal természetesebb használati élményt ígér.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.