December elején mi is idéztük az IDC harmadik negyedéves kutatását, amely megállapította, hogy a PC-eladásokat már nem a táblagépek veszélyeztetik a leginkább: az amúgy is telítődő tabletpiacon újabban a kisebb kijelzővel szerelt, olcsó gépek fogynak a legjobban, amelyek nem versenyeznek közvetlenül az asztali vagy laptop PC-kkel. Az összességében zsugorodó konzumer piacon inkább az okostelefonok és a phabletek marnak bele a számítógépek eladásaiba – az előbbiek nem okoznak meglepetést, az utóbbiak azonban csak mostanában válnak önállóan definiált termékkategóriává.
Néhány centi is sokat számít
A phone és tablet szavakból gyúrt phablet elnevezés az 5,3 hüvelyknél nagyobb, de 7 hüvelyknél kisebb képernyőátlóval rendelkező mobil eszközöket (praktikusan okostelefonokat) takarja. A phabletek méretükből adódóan egyszerre lehetnek képesek kiváltani a korábban megszokott eszközök számtalan funkcióját, bár ehhez gyakran kiegészítőkre is szükség van hozzájuk.
A táblagépek és az okostelefonok tulajdonságait ötvöző készülékek elsőként a fejlettebb ázsiai régiókban terjedtek el, a Samsung a Galaxy Note 2011-es kiadásával szállta meg az akkor még réspiacnak számító területet. Idővel azonban a kategória annyira vonzóvá vált a többi gyártó számára is, hogy azóta szinte kivétel nélkül bemutatták saját phablet-értelmezésüket.
A phabletek inváziójának a végső lökést minden bizonnyal az iPhone 6 Plus év végi megjelenése adta, ami a piackutatók szerint végérvényesen új normát teremtett.
A Flurry Analytics frissen közzétett kutatása több mint 600 ezer alkalmazáson keresztül vizsgálta az új készülék-aktivációk arányát a legforgalmasabb ünnepi bevásárlási időszakban, december 19. és 25. között. Ebből nem csak az derült ki, hogy az Apple 51 százalékos részesedésével ismét tarolt a karácsonyi szezonban, de az iPhone 6 Plus önmagában is az öt legnépszerűbb készülék között volt. Ezzel a phablet kategória is rendesen megerősödött, hiszen a képernyők méretét vizsgálva a második helyre jött fel a hagyományosnak tekinthető okostelefonok mögött.
Nem csak a hardveren múlik
Bár a 3,5-4,9 hüvelykes telefonok adták a teljes minta közel kétharmad részét, a phabletek ezúttal megelőzték mind a 7,0-8,4 hüvelykes, mind az annál nagyobb kijelzővel rendelkező táblagépeket. A négy százalékpontos éves növekedés szinte teljes egészében a tabletek kárára következett be, amelyekből a Flurry Analytics adatai alapján harmadával kevesebb fogyott a 2013-as ünnepi időszakhoz képest. Úgy tűnik tehát, hogy az egyre nagyobb és erősebb okostelefonok megjelenésével a tabletgyártók is egyre nehezebben győzik meg a vásárlókat a telivér táblagépek erősségeiről.
forrás: statista.com
Éves szinten természetesen több táblagépet adtak el a tavalyinál, és a Gartner hétfőn kiadott becslése szerint a növekedés a következő évben sem áll meg, csak a lendületéből veszít. A piackutató az idén a tabletpiac 8 százalékos bővülésre számít, szemben az előző évek két számjegyű gyarapodásával, amit a PC-piac stabilizálódása kísér. A Gartner a következő szükségszerű lépésnek azt tartja a gyártók részéről, hogy a cognizant computing (kb. tudomással bíró számítástechnika) fejlesztésein keresztül támogatják majd a kereskedőket, akik kibújhatnak a passzív értékesítő szerepéből, és egyre jobban "szinkronizálhatják magukat" az egyes felhasználókkal.
Ez a fejlődés a Gartner szerint négy lépcsőből áll, amit a stamfordi agytröszt a "sync me, see me, know me, be me" (kb. hangolódj hozzám, láss engem, ismerj meg, azonosulj velem) jelszavakkal határoz meg. Ezek a szintek elvileg a személyes és kereskedelmileg is hasznos információk egyre hatékonyabb kiaknázásáról szólnak, amelynek révén a B2C társaságok személyre szabott szolgáltatásokkal és ajánlatokkal közeledhetnek az ügyfelekhez, sőt ezeket a korábbinál sokkal gyorsabban és rugalmasabban juttathatják el hozzájuk.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak