Valószínüleg az elmúlt évek legjelentősebb hatósági akciójáról számoltak be tegnap egy közös sajtótájékoztató keretében a résztvevő ügynökségek és bűnüldöző szervek. Az Operation Cronos néven futó, az elmúlt évek legaktívabb ransomware-bandája ellen irányuló kampányban vezető szerepet vállalt az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldözési Ügynöksége (NCA), az amerikai FBI, illetve a munkát koordináló Europol.
A kiadott jelentés szerint összesen 34 lockbites szervert kapcsoltak le Ausztráliában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Svájcban. Ezek között volt három olyan, amelyek a banda "partnervállalatait" szolgálták ki az utóbbiak által elkövetett támadások során.

Az Operaton Cronos eredményei (forrás: Europol)
A hatóságok összesen több mint 200, a bűnszövetkezethet köthető kriptoszámlát is befagyasztottak, valamint "hatalmas mennyiségű adatot" gyűjtöttek össze a Lockbit működéséről. Mindezt az tette lehetővé, hogy a nyomozók praktikusan meghekkelték a hekkereket, azaz teljes kontrollt szereztek a Lockbit műveleti rendszerében.
Ennek köszönhetően immár a rendőrök birtokában van a platform forráskódja, továbbá több mint 1000 dekódoló kulcs. Utóbbiakat igyekeznek a lehető leghamarabb az érintettek rendelkezésére bocsátani, mivel ezek segíthetnek az áldozatul vált szervezetek titkosított állományainak "felszabadításában".
Az akció keretében Lengyelországban és Ukrajnában a helyi hatóságok őrizetbe vettek egy-egy személyt, akiket a Lockbithez köthető bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Ezzel tovább nőtt az az egyelőre így sem túl hosszú lista, amelyen a banda lekapcsolt tagjai szerepelnek.
Rendőrvicc
Rácáfolva a közvélekedésre, a rendőrök meglehetősen vicces dolgot tettek: a Lockbit korábban dicsőség- és üzenőfalként funkcionáló honlapját teljesen kifacsarták, és azon jelenleg az akcióval kapcsolatos információk, hasznos letölthető anyagok és a banda működésével kapcsolatos egyéb részletek olvashatók (lásd fent).
A banda ezen a felületen rendszerint időzítőt is használt, amely azt mutatta, egy adott célpontnak mennyi ideje van teljesíteni a zsarolók követeléseit. Az átalakított oldalon ugyancsak találni több visszaszámlálót, ám ezek a rendőrségi akció során szerzett további információk felfedésének időpontjait jelölik. Ha minden igaz, pénteken például fény derül arra, pontosan kicsoda LockbitSupp, azaz a csoport feltételezett vezetője.
Az egyelőre kérdéses, hogy a lefoglalások és a megszerzett információk mennyire lesznek hatásosak a Lockbit tényleges elhallgattatásában. Az mindenestre biztosra vehető, hogy a nyomozók most komolyan megzavarták a becslések szerint eddig minimum 120 millió dollárt kaszáló zsarolóvírus-banda működését.
Eddig üstökösként hasítottak
Bár a Lockbit több mint négy évvel ezelőtt indult, igazi nagyágyúvá azzal váltak a hekkervilágban, hogy 2022 tavaszán akasztott hóhért csináltak a Conti néven futó, korábban dominánsnak számító bűnbandából, ami a csapat feloszlásához vezetett. Az általuk hagyott űrbe nyomult be a Lockbit.
Tevékenységük súlyát jól szemlélteti, hogy elemzések szerint 2022 májusában az összes ismertté vált ransomware-támadás közel felét kötötték hozzájuk. Az amerikai kibervédelmi ügynökség (CISA) jelentése szerint pedig a Lockbit volt tavalyelőtt a legtöbb kárt okozó online bűnbanda.
Domináns pozícióját a csapat igyekszik hosszú távra biztosítani magának. Ennek keretében nem csupán zsarolóvírusuk új generációjával rukkoltak elő, hanem - alvilági körökben meglehetősen szokatlan módon - egy hibavadászattal kapcsolatos pályázatot is kiírtak.
Eddig a csapat működését az sem befolyásolta különösebben, hogy a rendőrségnek olykor sikerül elkapni a vélhetően Oroszországból működtetett hálózat egyik-másik tagját.
A Lockbit ténykedéséről legutóbb múlt hónapban, a Subway rendszerét ért támadás kapcsán számoltunk be, tavaly ősszel pedig a Boeing alkatrészellátó részlegét sikerült mattolnia a csapat egyik "alvállalkozójának". Mindez néhány hónappal azután történt, hogy Japán legnagyobb kereskedelmi kikötője állt napokig egy Lockbithez köthető támadás miatt.
(Fotó: Europol)
Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai
Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak