Újabb neves áldozat ragadhatott a kiberbűnözésből élő Lockbit csoport hálójába. Már amennyiben a hekkereknek hiszünk, akik a feltöréseknek fenntartott csatornájukon nemrégiben azt közölték, hogy kompromittálták a Subway étteremlánc informatikai rendszerét, ahonnan jelentős mennyiségű érzékeny adatot sikerült letölteniük.
A banda állítja, több száz gigabájtnyi belső használatra szánt dokumentumot zsákmányolt, amelyben olyan kényes információk vannak, mint például az alkalmazottak fizetése, a franchise rendszerrel kapcsolatos pénzügyi részletek, a jutalékkifizetések, vagy éppen az egyes étermek forgalmi adatai.
A bűnözök egyben elítélik a vállalatot, amiért az úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. A cég egyébként valóban nem adott ki hivatalos közleményt azonnal, és a nemzetközi sajtó érdeklődésére is csak annyit közölt, hogy "vizsgálja az állítások jogosságát".
A Lockbit a bejegyzését azzal zárja, hogy még adnak egy kis időt a Subway-nek, hogy "megvédjék ezeket az adatokat". De amennyiben nem így döntenek, akkor a csapat kész a versenytársaknak értékesíteni a megszerzett adatcsomagot. (Az már más kérdés, hogy a riválisok nem feltétlenül tolonganak majd az illegálisan szerzett információkért.)
Az egyelőre nem világos, hogy zsarolóvírusos támadás áll-e a háttérben, vagy csak tisztán adatlopásos akcióról van szó - de az sem zárható ki, hogy az egész nem más, mint üres hencegés. A Lockbit ugyan az azonos nevű ransomware-jével vált világszerte ismertté, amelyet előszeretettel ad másoknak is bérbe a banda, ám a legújabb trendek alapján a bűnözők egyre inkább az adatok ellopásával és értékesítésével remélnek pénzt szerezni.
Kitöltötték az űrt
Bár a Lockbit több mint négy évvel ezelőtt indult, igazi nagyágyúvá azzal váltak a hekkervilágban, hogy 2022 tavaszán akasztott hóhért csináltak a Conti néven futó, korábban dominánsnak számító bűnbandából, ami a csapat feloszlásához vezetett. Az általuk hagyott űrbe nyomult be a Lockbit.
Tevékenységük súlyát jól szemlélteti, hogy elemzések szerint 2022 májusában az összes ismertté vált ransomware-támadás közel felét kötötték hozzájuk. Az amerikai kibervédelmi ügynökség (CISA) jelentése szerint pedig a Lockbit volt tavalyelőtt a legtöbb kárt okozó online bűnbanda.
Domináns pozícióját a csapat igyekszik hosszú távra biztosítani magának. Ennek keretében nem csupán zsarolóvírusuk új generációjával rukkoltak elő, hanem - alvilági körökben meglehetősen szokatlan módon - egy hibavadászattal kapcsolatos pályázatot is kiírtak.
Úgy tűnik, a csapat működését az sem befolyásolja különösebben, hogy a rendőrségnek olykor sikerül elkapni a vélhetően Oroszországból működtetett hálózat egyik-másik tagját. A Lockbit ténykedéséről legutóbb tavaly ősszel számoltunk be, amikor a Boeing alkatrészellátó részlegét sikerült mattolnia a csapat egyik "alvállalkozójának". Mindez néhány hónappal azután történt, hogy Japán legnagyobb kereskedelmi kikötője állt napokig egy Lockbithez köthető támadás miatt.
Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai
Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak