Nem ismert sérülékenységek felfedezéséért általában az érintett cégek szoktak fizetni biztonsági szakembereknek. Ebben az esetben viszont egy bűnözői csoport ajánlott díjazást azoknak, akik hajlandók velük együttműködni.
Hirdetés
 

Miután idén tavasszal akasztott hóhért csináltak a Conti néven futó, korábban dominánsnak számító hekkercsoportból, a banda feloszlott. Az általuk hagyott űrt azonban gyorsan pótolták mások. Egészen pontosan egy másik csoport, a zsarolóvírusát a jelenlegi "divatnak" megfelelően szoftverszolgáltatásként kínáló Lockbit. Tevékenységük súlyát jól szemlélteti, hogy elemzések szerint 2022 májusában az összes ismertté vált ransomware-támadás közel fele köthető hozzájuk.

A frissen megszerzett pozíciót a csapat láthatóan igyekszik hosszú távra biztosítani magának. Ennek keretében nem csupán zsarolóvírusuk új generációjával rukkoltak elő a napokban, hanem - alvilági körökben meglehetősen szokatlan módon - egy hibavadászatra szóló pályázatot is kiírtak.

A Lockbit a bug bounty program keretében "minden biztonsági kutatónak, etikus és etikátlan hekkernek" hajlandó 1000 és 1 millió dollár közötti összeget fizetni, amennyiben személyazonosításra alkalmas információkhoz (PII), illetve kihasználható sebezhetőségekhez juttatják. A díj konkrét összege természetesen az átadott információ kamatoztathatóságától függ.

Érdemes megjegyezni, hogy a programnak van egy komoly védelmi vetülete is, mivel a csoport nem csupán potenciális célpontnak számítható rendszerekben felfedezett sérülékenységekért hajlandó fizetni, hanem a saját működését, kommunikációját érintő esetleges szoftverhibákért is. Utóbbival nyilván azt szeretnék elérni, hogy a bandatagok kilétét és a csapat aktivitását se lehessen könnyen lenyomozni, követni a fejükre pályázó hatóságoknak.

Ördögi ajánlat

A hibavadászat hosszú idő óta használt eszköz a gyártók és szolgáltatók repertoárjában. A biztonsági szakértőknek, etikus hekkereknek kifizetett díjazások személyek szintjén komoly vonzerőt nyújtanak, ám a vállalatok számára mindez aprópénz ahhoz képest, hogy ezzel elkerülhetnek egy sokkal súlyosabb károkat okozó biztonsági incidenst.

A Lockbit ezt az informatikai biztonságban bevett mechanizmust igyekszik most az eredeti szándékhoz képest teljesen kifordítani, és saját érdekei szerint használni. Szakmai körökben azonban szkeptikusak az alvilági program sikerességét illetően. Az egyik, VentureBeat által megszólaltatott szakértő például azt mondta, hogy ha talál egy sebezhetőséget, akkor azt az elkövetők rács mögé juttatására fogja felhasználni. A rivális bűnbandák számára sem tűnik annyira vonzónak az ajánlat. Hiszen, ha rábukkannak a Lockbit gyenge pontjára, akkor nem valószínű, hogy a markukat nyújtják, inkább a saját érdekük szerint kihasználják azt.

Biztonság

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.