A zsarolóvírus-támadásokkal dollárszázmilliókat kaszáló Conti csoport a jelek szerint rendesen lábon lőtte magát az orosz invázió támogatásával, egy ukrán hekker nagyjából mindenüket kiteregette a netre.

Február végén a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) is beszámolt róla, hogy egy ukrán biztonsági kutató több mint 60 ezer belső üzenetet szivárogtatott ki a Conti hekkercsoporttól, miután az deklarálta Oroszország melletti elköteleződését az Ukrajna ellen indított háborúban. Az anyag hitelességét több tényező, például a Shutterfly elleni ransomware támadásból származó információkkal való egyezés is alátámasztotta, így a szakértők szerint az valóban a Conti XMPP szerveréről származnak.

A nyilvánosságra hozott üzenetek eddig nem ismert áldozatokról is tartalmaznak adatokat, emellett adatszivárgási linkek, bitcoin címek és a támadási műveletekkel összefüggésben folytatott belső egyeztetések is napvilágra kerültek. A beszélgetések tavaly januárig nyúlnak vissza, így az NKI szerint akkor is nagyon fontos, a nyomozást elősegítő anyagról van szó, ha maga a Conti csoport legalább 2020 júliusa óta folytathatja a zsarolóprogramokra épülő tevékenységét.

A legfrissebb hírek azonban már arról szólnak, hogy az állítólagos biztonsági kutató, aki az orosz invázió támogatása miatt belülről támadta meg a bűnözői kollektívát, újabb (és még nagyobb) adag üzenetváltást tett közzé. Az összesen 148 darab JSON fájl ezúttal 107 ezer üzenetet tartalmazott 2020 nyaráig visszamenően, később pedig az ex-bandatag kiszolgáltatta a Conti ransomware, a BazarBackdoor API-k és a TrickBot c&c szerver forráskódját és egyéb információkat.

Bár a szivárogtató nem osztotta meg nyilvánosan a jelszót, egy másik kutató hamarosan feltörte azt, így mindenki hozzáférhet a Conti ransomware rosszindulatú fájlok forrásához. Ez a biztonsági szakembereknek nyilván nagyszerű dolog, de korábbi példák azt mutatják, hogy a jó minőségűnek mondott kódok segítségével más bűnözők is elindíthatják saját műveleteiket – derül ki a Bleeping Computer beszámolójából.

A bűnözőknél sem könnyű a személyzetisek munkája

Hogy a Conti csoport működésére milyen hatással lesz a dolog, az nyilván csak a későbbiekben derül ki, de az amerikai hatóságok már ki is adtak egy figyelmeztetést azzal kapcsolatban, hogy a Conti működtetői ettől mág továbbra is aktívak. A és már több mint ezer bejelentett támadást kapcsolnak hozzájuk az Egyesült Államokban és a világ többi részén. A blokklánc-technológiákra szakosodott Chainalysis piackutató becslése szerint a szervezet legalább 180 millió dollárt szedett össze 2021-ben, de ennél egy nagyságrenddel több van a hozzájuk köthető bitcoinos címeken.

A BreachQuest biztonsági szolgáltató elemzéséből az is kiderül, hogy a nyilvánosságra hozott anyagok betekintést nyújtanak a ransomware banda felépítésébe, sőt toborzási és elbocsátási folyamataiba. Eszerint manapság még a bűnszervezeteknek sincs könnyű dolga a megfelelő szakamberek felvételét és megtartását illetően, a Conti csoportnak pedig külön HR-ese is van, aki az új jelöltek folyamatos keresését és toborzását végzi. A bűnözők ezen kívül igyekeznek felkutatni a kiszemelt célpontoknál dolgozó IT-seket is, hogy rajtuk keresztül a backup szervereket is megtámadhassák, illetve olyan érzékeny dokumentumokat szerezzenek meg, amelyekkel még hatékonyabban vehetik rá az áldozatokat a fizetésre.

Biztonság

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.