Az egyik legnagyobb MI-fejlesztő cég vezérigazgatója is arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia a vártnál hamarabb átvehet az emberektől egyes munkaköröket. Az Anthropic vezetője, Dario Amodei az Axiosnak nyilatkozva ráadásul azt jósolta, hogy az MI-robotok a "belépő szintű fehérgalléros munkahelyek" akár felét is elsöpörheti, ami ötödével növelheti a munkanélküliségi rátát a következő öt évben. Bár a technológiai szektorban ez a hatás már most is körvonalazódik, Amodei szerint ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet, és az iparági szereplők felelőssége lenne figyelmeztetni erre az embereket.
Ezzel összefüggésben azt látja, hogy a kormányzatok és az MI-piaci versenytársak egyszerűen nem veszik komolyan ezt az egészet, ráadásul egyfolytában szépítgetik és takargatják a lehetséges rizikót. Bár Amodei úgy látja, hogy a technológia óriási lehetőségeket rejt többek között az orvosi kutatásokban vagy a gazdasági alkalmazásokban, ettől még "a munkahelyek tömeges megszűnése várható a technológiai, pénzügyi, jogi, tanácsadási és más fehérgalléros szakmákban, különösen a belépő szintű pozíciókban”, és ezeket a negatív folyamatokat egyáltalán nem kezelik olyan sürgős problémaként, mint ahogy kellene.
A Mashable riportja ezzel kapcsolatban rögtön idézi Mark Cuban milliárdos üzletember reakcióját, aki a Bluesky oldalán megjelent bejegyzésében rögtön elpattintotta a szokásos ellenérveket. Szerinte "valakinek emlékeztetnie kellene" az Anthropic vezérigazgatóját az alsóbb szintű fehérgalléros elbocsátásokról szólva, hogy egykor Amerikában több mint 2 millió titkárnő volt, és külön alkalmazottak diktáltak nekik az irodákban diktáltak. Ő úgy látja, hogy a mesterséges intelligencia felfutásával most is új cégek jönnek majd létre új munkahelyekkel, ami összességében inkább növelni fogja a foglalkoztatás arányát.
Csak a felfordulás tűnik biztosnak
Amodei ezzel szemben arra utalt nyilatkozatában, hogy sokak szerint a munkahelyek megszűnésével való riogatás csak az MI-fejlesztők trükkje, és termékeik jelentőségét próbálják növelni a veszélyes forgatókönyvek napirenden tartásával. Az Anthropic vezetője azonban azt a kérdést is feltenné, hogy mi van, ha igazuk lesz. Emellett a kommentárok felvetik, hogy a vállalatvezetők minden cent lehetséges megtakarításra lecsapnak, hát még akkor, ha az MI-alkalmazások dolgozónként évi 25 ezer dolláros spórolással kecsegtetnek – az elbocsátások első körben tehát nem az MI tényleges képességeivel függnek össze.
Azt sem könnyű belátni, hogy a gépek szaporodása érdemi munkahelyteremtést generálna, sőt a szkeptikusok szerint a dolog éppen abba az irányba mutat, hogy egyre inkább az embereknek kell majd elvégezniük a hulladék munkákat. Az MI bevezetése egyelőre igen csekély mérhető eredménnyel jár, ami egy friss felmérés szerint nem is feltétlenül a munkavállalóknál kamatozik, mivel a termelékenységnövekedés hozadéka alig jelenik meg bérnövekedés formájában. Közben néhány vállalat már rájött, hogy elhamarkodta az MI-eszközök használatával összefüggő elbocsátásokat, és már igyekszik visszavenni a humán munkaerőt.
Daron Acemoglu, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) Nobel-díjas közgazdászprofesszora is amellett érvel, hogy a mesterséges intelligencia nem indítja be a korábban jósolt, forradalmi gazdasági változásokat, és aki túl sokat fektet a technológiába, az könnyen ráfizethet. Szerinte a technológiai iparágban alulértékelik az emberi képességeket, párhuzamosan a gépek túlértékelésével. A vállalatok elkezdik MI-technológiával kiváltani az emberi munkát, de nincs róla konkrét elképzelésük, hogy mit is akarnak kezdeni vele, aztán ha az egész besül, egymást tapossák majd a humán munkaerő újrafelvételéért.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak