A cloudos üzleti megoldásokat kínáló kaliforniai techóriásnál nagyon megtolta az elmúlt időszakot az egyre elterjedtebbé váló rugalmas munkavégzés.
Hirdetés
 

Várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be tegnap a Salesforce.com. Az alapvetően cloudos ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) megoldásával felfutó amerikai cégnek nem csak a pandémiával összefüggésben világszerte felfutóban lévő új munkavégzési gyakorlat segített, hanem az is, hogy az utóbbi években bátran nyúlt a zsebébe, ha a portfóliója megerősítéséről, kiszélesítéséről volt szó.

Rakétázó bevételek, növekvő költségek

Ami a szikár számokat illeti: a január végével zárt 2022-es üzleti év utolsó negyedévében az összforgalom meghaladta a 7,3 milliárd dollárt. Ez 26 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nagy növekedést az elemzők is várták, de utóbbiak konszenzusos jóslata így is pesszimistának bizonyult, mivel nagyjából 90 millió dollárral kevesebbre taksálták az elérhető szintet.

A feszes tempójú bővülés és a nagy fordulatszámon pörgő értékesítés azonban komoly költségemelkedéssel párosult. Ennek és a végeredményt kedvezőtlenül befolyásoló egyszeri tételeknek "köszönhetően" a nettó profit negatívba csúszott. A 28 milliós veszteség ugyan a forgalomhoz képest nullával egyenlő, ám így sem mutat jól a jelentésben. Ugyanakkor az egy részvényre jutó 84 centes igazított eredmény nemcsak hogy pozitív maradt, de jelentősen meghaladta a szakértők által várt 74 centes teljesítményt.

A most zárt teljes üzleti év bevétel szempontjából hasonlóan alakult, miközben összességében nyereséges maradt a vállalat. A 12 hónap alatt elért 26,5 milliárd dollár 25 százalékos bővülésnek felel meg. A forgalomból közel 1,5 milliárd maradt meg tiszta profitként. Utóbbi jelentősen elmarad az egy évvel korábbi nagyjából 4 milliárdos eredménytől.

Járvány előtt és közben is vásároltak

Az üzleti jelentés kommentárjában a Salesforce egyik társ-vezérigazgatója nem győzte eleget dícsérni a vállalathoz az utóbbi időszakban felvásárlások útján érkező megoldások teljesítményét. Bret Taylor a Slack kapcsán példának okáért várakozásokat meghaladó szinergiákról beszélt, ami az ügyfélszám emelkedésében is tetten érhető.

A mindössze néhány év alatt hatalmas népszerűségre szert tevő csoportmunka-platformért már a koronavírus járvány közepén adott óriási összeget a Salesforce. A bevásárlási kampány azonban már jóval a Covid megjelenése előtt elkezdődött. Ennek egyik legkomolyabb eleme a Tableu 2019-es megvásárlása volt. Az interaktív adatvizualizációban, általában pedig az egyre nyomasztóbb adattömeg értelmezésében utazó cégért több mint 15 milliárdot sem sajnáltak adni.

A feldúsított fegyvertár pedig nagyon kapóra jött a Salesforce-nak, amelynek kínálata könnyedén összeilleszthető a világban éppen kialakulófélben lévő új munkavégzési szokásokkal. A korlátozások miatt első körben sok helyen kényszerből bevezetett távmunka láthatóan hosszú távon velünk marad, jobbára hibrid foglalkoztatás formájában. Az új szelek első képviselői között egyébként a Salesforce maga is kitűnt. A cég egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy végleg felhagy a 9-től 5-ig tartó irodai munkavégzés gyakorlatával.

Cloud & big data

Jól vizsgázott üzletfolytonosságból az ukrán techszektor

Az orosz támadás megindulásakor Harkivban 511 informatikai cég volt. Közülük 500 ma is működik, pedig a munkatársak többsége elköltözött a harcokat közvetlen közelről megszenvedő városból.
 
Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.