Bár attól még mindig messze vagyunk, hogy kétlábú-kétkezú robotok legyenek a munkatársaink, az Atlas robot legújabb demója alapján egyre közelebb kerülünk a dolog megvalósításhoz.

A Boston Dynamics mérnökei már korábban is is látványos bemutatókkal demonstrálták, hogy az általuk fejlesztett Atlas humanoid robot milyen lenyűgöző képességekkel rendelkezik. Legújabban azonban olyan filmet is közzétettek a táncolós-szaladgálós videók után, amelyben a gép problémamegoldó képességeit szemléltetik: ebben az Atlas már nem csak az akadálypályán brillírozik, hanem egy berendezett építési helyszínen navigál, sőt egy szerszámos táskát is ügyesen felhajít egy építőmunkásnak az állvány tetejére, hogy a végén a megszokott hátraszaltóval zárja a mutatványt. Íme:
 


Azt természetesen most is feltételezhető, hogy a videót alaposan begyakorolták és előre leprogramozták, de a Boston Dynamics kétlábúja így is meggyőzően mutatja be, hogy az Atlas a bohóckodáson túl hogyan tudja magát hasznossá tenni. A kutatás vezetője szerint ugyanis elkezdik munkába állni az Atlast, és azt vizsgálják, hogy milyen módon képes érzékelni és kezelni a környezetében lévő tárgyakat. A cég már piacra vitte Stretch és Spot névre keresztelt modelljeit, vagyis egy guruló raktári robotot és egy négylábú "robotkutyát", most pedig az Atlasból igyekszik eladható terméket csinálni.

Jól jöhet az emberszerű kialakítás

Igaz, hogy az emberre hajazó testfelépítés nem ideális egy csomó célfeladat elvégzéséhez, de a humanoid robotoknak megvan az az előnyük, hogy a megfelelő mozgáskoordinációval rendelkező modellek egyszerűbben boldogulnak az emberekre szabott terekben – gondoljunk például a lépcsőkre. A Boston Dynamics szerint ráadásul az ilyen kialakítású robotok jobban teljesíthetnek a gyárakban vagy az építőipari környezetekben, vagyis az olyan helyeken, ahol ki tudják használni az emberi test sokoldalúságára alapuló dizájnjukat a hagyományosan emberek által végzett munkák során.

Azt maga a Boston Dynamics is elismeri, hogy még messze járunk az olyan humanoid robotoktól, amelyek ténylegesen átvehetik tőlünk a kétkezi munkát és a potenciálisan veszélyes feladatokat. Az ilyen jellegű manipuláció ugyanis borzalmasan tág kategória, amelynek feltárásában még mindig sok a tennivaló, de az Atlasról szóló videó akkor is bepillantást enged abba, hogy éppen merre halad a mezőny. Újabban már a Tesla is tömegpiacra szánt emberszabású robotot fejleszt, de a cég ambíciói és az eddig mutatott prototípusok képességei között még rettenetes szakadék tátong.

A Goldman Sachs Research így is legalább 6 milliárd dollárosra becsüli az emberméretű és -alakú robotok piacát a következő 10-15 évben, sőt egy olyan forgatókönyvet feltételezve, amelyben a megfelelő ütemben sikerül leküzdeni a terméktervezés, a használati esetek, a technológia vagy a gazdaságosság akadályait, 2035-ig akár 154 milliárd dolláros piacot is el tudnak képzelni a humanoid robotok mögött. Ennek pedig már a munkaerőpiacra is komoly hatása lenne – feltéve persze, hogy műszaki kihavások mellett a bizalmi, biztonsági, érzelmi vagy etikai kérdések összességét is klpesek lennének megfelelően kezelni.

Konzumer tech

Egészségügyi tanácsadónak áll a Google MI-alapú keresője

Az utóbbi időben biztosan rengeteget fejlődött a technológia, amelyik nemrégiben még azt tanácsolta a netezőknek, hogy ragasztóval erősítsék a pizzájukra a csúszkáló feltéteket.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.