A mondás szerint egy kép többet ér ezer szónál. Azt viszont nem árazta be a népi bölcsesség, hogy miként alakul az átváltás a videós bemutató és a szócséplés között. Bármennyi is legyen, mi sem pazaroljuk hosszú bevezetőre az időt. Nézzük, hol tart már a tudomány, azon belül pedig a Boston Dynamics Atlas elnevezésű robotjai!
Ahogy az a kisfilmből látványosan kitűnik, a két humanoid gép szinte tökéletes precizitással tud le egy számos akadállyal tarkított ügyességi akadálypályát. Az egyszerre lelkesítő és egyben nyugtalanító felvételek talán leglátványosabb része az, amikor a két Atlas szinkronban mozogva hajt végre hátraszaltót.
A mérnöki munka azzal válik még lenyűgözőbbé, ha mindehhez hozzátesszük azt, hogy a robotok nem egy előre leprogramozott mozdulatsorozatot követtek. A gépek mindössze néhány alapvető viselkedési mintát kaptak a tanulási folyamat elején, amelyeket felhasználva szimulációs gyakorlatokon maguk kísérletezték ki a pálya leküzdéséhez szükséges pontos helyezkedést, testtartást és manővereket.
A hónapokig tartó betanulási folyamat még most sem ért a tökéletesség fokára. Ahogy a projekt egyik munkatársa magyarázta, a robotok ezeket a rendkívül összetett mozgássorokat egyelőre nem képesek százszázalékos megbízhatósággal kivitelezni (tegyük hozzá, az ember sem). A minden mozdulatban benne lévő kis hibaszázalékok pedig egy ennyire összetett pályán bizony összeadódnak. A videón látott bemutató volt az első alkalom, amikor a robotoknak végül minden összejött.
Kutatási alap
Ugyan a cégnek már van kereskedelmi forgalomba hozott robotja, ám az Atlasok fejlesztésre egyfajta alapkutatási projektként lehet tekinteni. Az itt felhalmozódó tapasztalatokat aztán persze idővel át lehet ültetni konkrét, pénzt is hozó megoldásokra. Ugyan az emberi testfelépítés nem feltétlenül ideális bizonyos célfeladatok elvégzésére, de a humanoid robotoknak így is több előnye lehet. Egyrészt a megfelelő mozgáskoordinációval rendelkező modelleknek nem jelent gondot az emberekre szabott terekben való közlekedés (gondoljunk például a lépcsőkre), másrészt az emberi test rendkívül sokoldalú, így az erre a "tervrajzra" készült robotokkal szinte bármilyen munka elvégeztethető.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész