Az Optimus belépője ahhoz képest látványos volt, hogy milyen rövid ideje zajlik a fejlesztése, de az Elon Musk által felvázolt vízió így is valószínűtlenül távolinak tűnik.

Musk az augusztusról szeptember végére halasztott AI Day eseményen mutatta be a Tesla humanoid robotjának prototípusát, amelyből a társaság évente több millió darabot gyártana, és 20 ezer dollár körüli áron (vagyis egy Tesla Model Y árának a harmadáért) tenne elérhetővé. A pénteki bemutatón kiderült, hogy a Tesla a jelenlegi tervek szerint három-öt éven belül állhat majd készen a megrendelések fogadására, és Musk a korábbiaknál részletesebben vázolta azokat a több évtizedre szóló fejlesztési elképzeléseit is, amelyek értelmében az Optimus robotokból annál is jelentősebb üzletet faragna, mint amit az elektromos járművek jelentenek a vállalatnak.

Bár ilyen és ehhez hasonló megoldásokon mások is dolgoznak, a Tesla azzal különböztetné meg magát a többi gyártótól, hogy első körben a saját gyáraiban alkalmazná robotjait a munkásokat támogatására. Musk ezzel végleg a mesterséges intelligencia piacának egyik vezető szereplőjévé tenné a Teslát, amelyet sokan csak a (néha nem a megfelelő irányba) menő autókkal azonosítanak. Emellett az előre nem meghatározott akciók végrehajtására képes Optimustól azt várja, hogy az unalmas emberi feladatok tömeges átvételével belátható időn belül teljesen felforgatja a munkaerőpiacot, sőt a munkaerőhiány megszüntetésével még a gazdaság alapfogalmait is.
 


A nagy dobás mindebben az lenne, hogy a Tesla egy olyan tömegpiacra szánt robotot fejleszt, amelyik tökéletesen alkalmas lenne az emberi feladatokat átvevő vagy kisegítő gyári munkára is. A 20 ezer dolláros ár ráadásul az ötöde annak, mint amennyibe a versenytársak ehhez hasonlítható eszközei kerülnek. Éppen csak amellett nehéz elmenni, hogy a Tesla ambíciói és a most bemutatott prototípus képességei között rettenetes nagy szakadék tátong, legyen szó a gépek ügyességéről, gyorsaságáról, stabil járási vagy spontán cselekvési képességéről – ezek a szeptember végi bemutató után is legfeljebb csak imázsvideók formájában működnek.

Mint kiderült, a Tesla saját tervezésű alkatrészeket használna az Oprimus gyártásánál, beleértve a robot törzsében lévő, 2,3 kWh-s akkumulátorcsomagot, a csipeket vagy a végtagjai meghajtására szolgáló aktuátorokat is. A gép tervezett tömege mindössze 73 kilogramm lenne.

A reakciók egyfelől kiemelik, hogy a Tesla még a mostani, nem kifejezetten lehengerlő bemutatóval is jól vizsgázott, tekintve, hogy tavaly ilyenkor még Optimus robotnak öltöztetett emberekkel haknizott, vagyis villámgyorsan jutottak el a mostani (a végső céltól persze igen messze lévő) szintre. Mások viszont úgy látják, hogy továbbra sem sikerült egyértelművé tenni, pontosan mi a fejlesztések célja, az önvezető autók esetében pedig már az is kiderült, hogy a megvalósítás sokkal nagyobb feladat lehet, mint az elején gondolták.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.