Tavaly július óta közel 400, önvezető autóhoz köthető balesetet regisztráltak az USA-ban. Ebből 273-ban volt érintett a Tesla Autopilot.

Az amerikai közúti közlekedésbiztonságot felügyelő hivatal (National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA) jelentése szerint tavaly júliustól 392 olyan balesetet jelentettek be, melyben fejlett vezetéstámogató rendszer is érintett volt. Ebből a Teslára jutott 273.

A Tesla Autopilot a vezető felügyelete mellett át tudja venni a jármű irányítását autópályán: tartja a sebességet, a járművek közötti biztonságos távolságot, illetve a sávot, de akár sávot is tud váltania. A Full Self-Driving bétája pedig már lakott területen is tud manőverezni (kanyarodás, kereszteződéseken áthaladás, lámpák, közlekedési táblák értelmezése).

Az NHTSA egy tavaly nyári rendelete előírta az autógyártóknak, hogy jelenteniük kell a hatóságnak azokat a baleseteket, amelyekben érintett volt vezetőtámogatási rendszer. A halálos kimenetelű vagy sérüléssel járó balesetekről egy napon belül baleseti jelentést is be kell adni a hatósághoz. Emellett be kell jelenteni azokat a baleseteket, amelyeknél nem történt személyi sérülés, de a légzsákok kinyíltak, vagy az autókat el kellett vontatni. A hatóság így próbálja megakadályozni, hogy a gyártók eltusolják az ilyen ügyeket.

A leginkább érintett Tesla álláspontja egyébként ismert: az Autopilot nagyságrenddel javítja a közlekedésbiztonságot, több ezer életet menthet meg. Tény, van is min javítani, hiszen az USA-ban 2021-ben közel 43 ezren vesztették életüket közlekedési balesetben. A The Washington Post azonban megjegyzi, a normál vezetés és az Autopilot adatai közvetlenül nem összehasonlíthatóak, mivel az Autopilotot jórészt csak autópályán használják.

A Tesla véleményével amúgy nagy általánosságban az NHTSA igazgatója sem vitatkozik. A hatóság vezetője, Steven Cliff úgy nyilatkozott, hogy ezek a technológiák nagymértékben javíthatják a biztonságot, de az előrelépéshez pontosan kellene látni, hogyan teljesítenek valós helyzetekben. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk például januárban azt állította, hogy a bétás Full Self-Drivinggal, amit egy szűkebb felhasználói kör tesztel, még nem történt baleset. Az NHTSA szerint viszont valószínűleg nem tudják kideríteni, hogy ha balesetet szenvedett egy Full Self-Drivinggal szerelt Tesla, aktív volt-e a baleset pillanatában a szoftver.

Az NHTSA adatai eléggé hiányosak. Nem tudni például, hogy a különböző vezetéstámogató rendszerek hány kilométert "futottak", sőt azt sem, hogy milyen széles körben alkalmazzák ezeket a rendszereket a különböző autógyártók a flottáikban. De azért némileg tisztul a kép. Az új szabálynak köszönhetően kiderült például, hogy több baleset történik, mint amennyiről a hatóság korábban tudott. De a kisebb balesetekről, koccanásokról továbbra is erősen hiányosak az adatok, pedig valószínűleg azok is fontos információkat adhatnának a fejlesztésekhez.

A tesztjárművek is baleseteznek

A gyártók jelentése szerint tavaly július óta működő vezetéstámogató rendszer mellett 46 személy sérült meg, közülük öten súlyosan. De a tényleges szám ennél magasabb lehet, ugyanis 294 balesetben "ismeretlen" számú sérült volt. Az értelmezést nehezíti, hogy például egyes Teslákban az ütközés előtt kevesebb mint egy másodperccel leállt az Autopilot. Az NHTSA már 16 ilyen esetet vizsgál.

A működő vezetéstámogatás mellett bekövetkezett baleseteknél az autó legtöbbször rögzített tárgyakkal (fa, oszlop stb.) vagy másik autóval ütköztek, és elől, a vezető oldalán sérültek meg.

Mint a The Washington Post beszámolója írja, a kereskedelmi forgalomba nem kerülő, tesztelésre használt autókkal is történnek balesetek. Tavaly július óta 130 esetet jelentettek be, ebből 62-t a Waymo.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.