Megjelent a szoftverfejlesztő legújabb, Creators Update nevű Windows 10 frissítése, melyre sokunknak egy kicsit még várni kell. 400 millió, egyszerre update-elő számítógéptől ugyanis valószínűleg letérdelne az internet.

Amint azt a vállalat korábban többször is hangsúlyozta, a Windows 10 AZ operációs rendszer. Több új OS-t már nem tervez kiadni a Microsoft, hanem ezt a platformot teszi a változó igényekhez igazodóvá újabb és újabb nagy update-ekkel. Ehhez tartva magát bocsátotta tegnap útjára a sokat emlegetett Creators Update-et, mely az első nagy frissítés a tavaly nyári Anniversary Update-et követően.

Mikor és hogyan lehet hozzájutni?

Annak ellenére, hogy a tegnapi naptól elérhetővé vált, mégsem támadja le vele azonnal összes felhasználóját a szoftverfejlesztő. Amint azt David Dennis szóvivő elmondta, ha az összes érintett előtt meglengetnék a rajtzászlót, akkor a nagyjából 400 millió, egyszerre frissíteni akaró számítógép komoly internetforgalmi problémákat okozna. Még akkor is, ha az update-ek mérete drámai mértékben csökken.

Sőt, a vállalat annyira elhúzza ezt a folyamatot, amennyire csak lehet. A bejelentés szerint akár pár hónap is eltelhet, mire mindenki hozzájut a Creators Update-hez. Hallgatva a korábbi felhasználói visszajelzésekre, a vállalat igyekszik annyira toleránsan hozzáállni a nagyobb frissítésektől hidegrázást kapó ügyfeleihez, amennyire csak lehet. Ezért maga a folyamat még akkor is elhalasztható kliensoldalon, ha az adott számítógépre rámosolyog a Windows Update szerverek randomgenerátora.

Persze azért van lehetőség a folyamat siettetésére. Például magán a Windows Update-en keresztül megjelenő Creators Update reklám alatt látható „Yes, show me how” linkre kattintással regisztrálhatja magát a felhasználó, mint a frissítés korai fázisába önként jelentkező. Másik lehetőség a Windows Insider Programhoz való csatlakozás (ezt azért nem javasoljuk senkinek, hiszen ezzel kvázi bétatesztelővé válik).
 


Le lehet manuálisan is tölteni az update-et a Windows 10 Upgrade Assistant vagy a Media Creation Tool segítségével. Végül egy szűz telepítés is elhozhatja a Creators Update-et; hiszen az Anniversary Update megjelenése után a W10 tiszta telepítésével rögtön a platform legfrissebb változata került fel a számítógépekre. Nagy eséllyel most sem lesz ez másként.

Vége a Windows Vistának

Április 11. volt a Microsoft egyik leginkább balul sikerült operációs rendszerének utolsó napja; tegnap ugyanis hivatalosan véget ért a platform életciklusa. A Vista magától is jelentéktelenné vált; mára csak a teljes felhasználói tábor 7,2 ezreléke futtatja (a Windows XP tulajdonosok is többen vannak). Ugyanakkor számszerűleg ez még mindig komoly mennyiségű usert jelent: nagyjából 10-11 millióan érintettek.

Ettől függetlenül a Microsoft nem kegyelmez nekik: mostantól nincsen több patch, se biztonsági frissítés az operációs rendszerhez. De nem csak Redmondnak szőrös a szíve, számos alkalmazásfejlesztő döntött már úgy, hogy nem támogatja ezt a platformot. Például a Google hónapokkal ezelőtt leállította a Chrome Vista kompatibilitásának fenntartását.
 


A nagy kérdés az, hogy mit csinálnak most ezek a felhasználók. Egy részük nyilván nem foglalkozik a kérdéssel, de a tábor tovább fog fogyatkozni. Közel sem egyértelmű, hogy mit fognak választani azok, akik elpártolnak a kiöregedett operációs rendszertől. A Windows 7 tábora ismét növekedésnek indult, és a Vistáról Windows 7-re váltás jelenti talán a legkevésbé fájdalmas előrelépést.

Ez persze biztosan nem tetszik a Microsoftnak, hiszen a vállalat a Windows 10-et szeretné minden számítógépen látni, de még mindig jobb saját körökben tartani a felhasználókat, mintsem átengedni őket alternatív platformokra (például Mac-re vagy Linuxra).

Konzumer tech

Rugalmasan korlátos csomagokra váltott a Telenor

Az új kézbe került szolgáltatónál a vezetőség után a terifacsomagoknál is frissítenek. A korlátlan adatforgalmat jó áron biztosító Hello Data megy, helyébe rugalmasabb, de drágább konstrukciók lépnek.
 
Hirdetés

Az ipar digitalizációja a munkaerőpiacot is átformálja

A digitalizáció, amely hamarosan az élet minden területét áthatja, a legelsők között az ipar újabb forradalmát indította el. A folyamat újfajta tudással felvértezett szakembereket igényel. Őket várja folyamatosan bővülő budapesti Industry X.0 csapatába az Accenture is.

Hirdetés

Gépek között, avagy az API kommunikáció rejtett buktatói

Az API kommunikáció biztonsági aspektusaira egyelőre nincsenek egzakt válaszok, de a Balasys megoldása segít a kikerülhetetlenné váló, API-k által jelentett biztonsági kockázatok kezelésében.

A fintech vállalkozásokat helyzetbe hozó európai uniós direktíva általánosságban nem ront a biztonsági helyzeten a bankok szerint. Bizonyos támadási formák azonban elszaporodhatnak, ha nem vigyázunk.

a melléklet támogatója a Balasys

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.