Becslések szerint maximum 180 ezer darab megrendelés futott be a vállalat kevert valóság megjelenítésére alkalmas, 3500 dolláros eszközére az első hétvégén.

A tavalyi bemutató után több mint fél évvel, múlt hét pénteken megnyílt az előrendelési lehetőség az Apple idei nagy dobására, a Vision Pro headsetre. A való világ és a virtuális elemek összemosására alkalmas, komoly technikai megoldásokat tartalmazó csomagért majdnem 3500 dollárt kell fizetni, ami az almás vállalat árképzési politikájának ismeretében is combosnak mondható.

Ennek megfelelően az előzetes elemzések rendre arra jutottak, hogy ez az első generáció inkább csak egy profiknak és jómódú technofiloknak szánt rétegtermék lesz, amit a későbbiekben követhet egy szélesebb fogyasztói körnek szánt változat. Mindezt a Cupertino berkeiből kiszivárgó üzleti tervek is alátámasztották.

Úgy sok, hogy igazából nem annyira sok

Az Apple-ügyekben kifejezett tótumfaktumnak számító Ming-Csi Kuo hétfőn frissen elemezte az első hétvége adatait. A távol-keleti elemző számításai alapján 160 és 180 ezer közé tehető a péntek óta befutott előrendelési mennyiség. A szakember mindezt a nagyjából 60 és 80 ezer közé taksált induló készletből, illetve az Apple áruházában feltűntetett szállítási határidők megnyúlásából kalkulálta ki.

Az a gyártó esetében gyakorlatilag természetesenek vehető, hogy egy új termék megjelenésekor szinte azonnal ki kell rakni az elfogyott a készlet táblát. Nem volt ez másként most sem, ám ahogy arra Kuo rámutat, ehhez még a maximális 80 ezres készlettel számolva is csak az 1,2 milliárdosra tehető Apple-ügyfélkör 0,007 százalékát kellett megnyerni az ügynek. (Ez az állítás annyiban fals, hogy első körben csak az USA-ban indul be a forgalmazás.)

Sokkal beszédesebb az, ahogy a hétvége folyamán az előrejelzett szállítási idők nyúltak. Pontosabban nem nyúltak. A vállalási intervallum a különböző változatok mindegyikénél néhány óra alatt felkúszott 5-7 hétre, ám azt követően ez már nem hosszabbodott tovább. Mindebből az elemző azt szűri le, hogy a startot követő második érdeklődői hullám már nem volt jelentős. (Az iPhone esetében például a szállítási határidők az előrendelések megnyitását követő 1-2 napban folyamatosan távolabb tolódnak.)

Lassú és döcögős indulás

Az Apple headset érkezése régóta pletykált dolog volt, ám ahogy közeledtünk a tényleges megvalósuláshoz, úgy tornyosultak a problémák. A bevezetést a tervezési szakaszban is rendszeresen hátráltatták technológiai gondok, tavaly pedig a potenciális gyártási kapacitásokkal kapcsolatban láttak napvilágot negatív hírek.

Az eszközök összeszerelését végző kínai Luxshare kevesebb mint 400 ezer darab Vision Pro szállítására készül 2024-re, miközben az Apple korábbi értékesítési célja 1 millió darab eladása volt a megjelenéstől számított első 12 hónapban. A Canalys egy múlt nyári előrejelzésében az első évre 350 ezer, míg az ötödik évre 12,6 millió darab headset szerepelt, Cupertinóban ellenben abban bíztak, hogy a csúcson akár évi 18 milliót is eladhatnak az eszközből.

Kuo a maga részéről idén elérhetőnek tartja félmillió Vision Pro leszállítását, de ehhez a cégnek mindenképpen gondoskodni kell arról, hogy az érdeklődés kitartson hosszabb távon. Különösen nyárig, amikor is a pletykák szerint a WWDC-re időzítve beindulhat termék globális értékesítése.

(Illusztráció: Apple)

Mobilitás

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.