Az Apple kiterjesztett valósággal (AR) kapcsolatos hardveres terveiről hosszú ideje spekulálnak, a Bloomberg például már tavaly arról írt, hogy a vállalat állítólag 2020-ra tervezi egy saját AR-headset piacra dobását – ezt a társaság természetesen nem kommentálta. Sokkal többet most sem tudunk a dolgoról, a Reuters ma reggeli beszámolója azonban ugyanezt a vonalat erősíti: az Apple a hírügynökségnek már meg is erősítette, hogy megállapodott egy AR-szemüvegbe való lencséket (hivatalosan: 3D és GRIN optikai technológiákat) fejlesztő cég felvásárlásáról.
A 2012 óta működő, coloradói központú Akonia Holographics eredetileg holografikus adattárolási megoldásokban utazott, a fókuszt csak később tette át az AR-szemüvegekhez fejlesztett kijelzőkre. Ezek az eszközök újabb szintre emelik az AR mai értelmezését, vagyis a képernyőkön megjelenő kameraképekre húzott virtuális rétegeket: a nehézsúlyú techvállalatok és a specializált startupok egyaránt azon versenyeznek, hogy a digitális információt átlátszó lencsékre vetítsék, méghozzá a felhasználó számára is kényelmes és megfizethető megoldások formájában.
A sikert egy hétköznapi szemüveg hozza majd
Nem meglepő, hogy az ilyen termékek fejlesztésének során a kristálytiszta, vékony és könnyű optikai kijelzők megalkotása a legnagyobb kihívás, amelyek egy hagyományos szemüveg paramétereivel rendelkeznek, megfelelő képet adnak a kültéri használathoz is, ráadásul olyan áron küldhetők tömeggyártásba, hogy azzal az átlagos pénztárcával rendelkező felhasználókat is meg lehessen célozni. A jelenleg elérhető termékek éppenséggel nem ilyenek: sötétített lencsével rendelkeznek, beltéri használatra valók, és simán elkérik értük egy használt autó árát.
Az Akonia viszont a saját közlése szerint olyan technológiával rendelezik, amely már valóban lehetővé teszi a vékony, transzparens, élénk és világos színeket megjelenítő, széles látómezejű AR lencsék gyártását. A cég szabadalmi portfóliója egyébként több mint kétszáz elemből áll, köztük a holografikus rendszerektől a speciális anyagokig – mindez pedig most az Apple-höz kerül, a tranzakció anyagi vonatkozásainak részletezése nélkül. A reuters szerint egyébként az előzetes megállapodást már az év elején megköthették, az Akonia ugyanis az elmúlt fél évben szokatlanul nagy csendben működött.
Az Apple a maga részéről soha nem erőltette a nagyszabású cégfelvásárlásokat, amelyekre egyébként régóta meglennének a forrásai. A mostani akvizícióval kapcsolatban is csak azt közölték a hírügynökséggel, hogy felvásárlási stratégiájuknak megfelelően időről időre kisebb vállalkozásokat szippantanak fel, a felvásárlások célját és a megszerzett technológiákkal való terveiket pedig nem szokták senkinek az orrára kötni. Ezt most sem tették meg. Az elemzők viszont már régóta spekulálnak rajta, hogy az Apple mit tervez a következő nagy dobásának, vagyis az iPhone elsőprő sikerét követően mi lehet az a termék, amivel a társaság a következő évtizedben is biztosítaná vezető piaci pozícióit és elképesztő nyereségességét.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak