Előzetes kalkulációk szerint az idei második negyedévben a világ összesen 34 milliárd dollárt költött különféle mobil alkalmazásokra és alkalmazásokban.
Hirdetés
 

Úgy tűnik, még mindig maradt abból a lendületből, amelyet a mobil alkalmazások, azon belül is főleg a játékok szereztek a koronavírus miatt elrendelt kényszerintézkedéseknek köszönhetően. Az App Annie frissen kiadott, a szegmens idei második negyedévéről szóló jelentése alapján ismét történelmi rekord született a forgalom tekintetében.

Mindig van feljebb

Bár a világ legtöbb pontján éppen a lazítások vannak soron, a COVID-19 miatt ifjonti hévvel növő szektor nem látszik lassulni. Az éppen most záruló negyedévben a becslések szerint 34 milliárd dollár folyt át a két legnagyobb alkalmazásáruházon keresztül. Az éves összevetésben 25 százalékos expanzió számszerűleg 7 milliárd dollár többletet jelent 2020 második negyedévéhez képest. Ugyanakkor az is beszédes adat, hogy az idei első periódust is sikerült 2 milliárddal megfejelni.

 

Az App Store és a Google Play bevételének változása (milliárd USD)

 

A saját iOS rendszere fölött cerberusként őrködő Apple alkalmazásboltja 22 milliárd dollárt forgalmazott három hónap alatt, ami 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennek megfelelően a rivális Google-nél valamivel szerényebb, 20 százalékos volt a bevételnövekedés. A 12 milliárd dolláros eredmény azért némileg csalóka, hiszen ellentétben az iPhone-okkal, az androidos felhasználók külső alkalmazásáruházok kínálatából is válogathatnak. Sőt Kína esetében ez utóbbi az egyetlen hivatalos út, hiszen a Play Áruház nem érhető el a mobilok szempontjából (is) kiemelkedő piacon.

Tikkel és tokkal

Az iparági analitikai megoldásokkal foglalkozó App Annie anyaga listákat is tartalmaz a legnépszerűbb, illetőleg legtöbb pénzt hozó appokról. Az amerikai kitiltást végül úgy tűnik, hogy megúszó TikTok kibérelte mindkét toplista tetejét. A legtöbbször letöltött applikációk mezőnyében egyébiránt sok meglepetés nincs. Azt ezúttal is a kommunikációs szolgáltatásokat kínáló appok uralják.

A távmunkára kényszerített tömegek miatt az sem meglepő, hogy a Zoom és a Google Meet is tagja ennek az előkelő csoportnak. Hogy még bőven nem állt vissza minden a régi kerékvágásba, az üzleti célú felhasználásban is megmutatkozik. Például a két említett, videókonferenciák lebonyolítására alkalmas platformon a felhasználók 55 százalékkal több időt töltöttek, mint az előző negyedévben. 

A költési toplistán a korábbi király (YouTube) a második helyre szorult, miközben az HBO Max sokat lépdelt felfelé. A tartalomszolgáltatónál különösen jól jött a Jóbarátok sorozat felmelegítése: a nemrégiben bemutatott nosztalgiaepizód ugrásszerű emelkedést hozott a felhasználói számban.

Ami a játékokat illeti, ott sincs sok ok a panaszra. Ennél a szegmensnél immár zsinórban ötödik negyedéve mérnek 1 milliárd fölötti letöltési mennyiséget. Heti szinten pedig átlagosan már 1,7 milliárdot költenek ilyesmire a kikapcsolódni vágyó felhasználók.

Villámgyors hódítás

A jelentés felidézi azt is, hogy mekkora utat járt be a szegmens alig több mint egy évitzed alatt. Az Apple ugyanis 2008-ban indította útjára az App Store-t, mindössze 500 különféle alkalmazással. Mára ez a szám több mint 5 millióra hízott a két nagy rendszer összesített kínálatát nézve. A forgalom pedig, ahogy a fentiek mutatják, egyáltalán nem mutatja a tetőzés állapotát.

Konzumer tech

Macska-egér játékot játszik a Starlink az iráni hatóságokkal

A belföldi hálózat megbénítását követően az iráni kormányzat most a Starlink ingyenessé tett műholdas internetszolgáltatását is megpróbálja kinyírni, amihez a feltételezések szerint az oroszoktól vett eszközöket és módszereket is felhasználhatja.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.