Megszorítást és fejlesztést is bevállalt befektetői elégedettségére a DT
Feladta a leckét a Vodafone-UPC fúzió Európa legnagyobb távközlési cégének. A Deutsche Telekom vezére Tim Höttges jelentős működési költségcsökkentéssel kombinált komoly hálózatfejlesztést ígért a befektetőinek.
A francia elnök szabályozással akasztaná meg a kínai nyomulást
Emmanuel Macron szerint globális szabványok felállításra van szükség a digitális technológiában, Európa pedig utat mutat a GDPR-ral.
Félmilliárd dollárral jön a Samsung az Apple-nek
Egy friss bírósági döntés szerint jogsértően használták a dél-koreaiak az amerikaiak szellemi tulajdonát. Nem volt gyors a döntés, az eset még az évtized legelején történt.
Egy év alatt harmadolódott az Amazon Echo piaci részesedése
A tavalyi első negyedéveben még 80 százalék közelében volt, idén már erősen 30 százalék alá esett. Felnőttek a konkurensek.
A Microsoft is odateszi magát a trécselő MI-k versenyében
A vállalat MI alapú beszédértelmezéssel foglalkozó startupot vásárolt fel, amivel látványos technológiát és magasan jegyzett szakembereket is szerzett.
Az ön jelszavát ismerik a hekkerek?
Egy új Chrome-kiegészítővel egyszerűen és gyorsan kideríthető, hogy a felhasználó hitelesítését szolgáló karaktersorozattal visszaéltek-e már a hekkerek.
Tovább dübörög a félvezetőpiac
A tavalyi rekordnövekedést idén újabb erősödés követi, a gyártók 2022-ben már közel 500 milliárd dolláros piacon osztozkodhatnak.
Újabb hibája van a Microsoft patch-eknek
Úgy tűnik, hogy a legfrissebb redmondi javításcsomag nem az év, hanem az évtized legbénább update-je címére pályázik.
Okosvárosokról tartanak tudományos konferenciát Budapesten
Az Óbudai Egyetem szervezésében holnap reggel kezdődik az SSSCC 2018, amely az okos, fenntartható és biztonságos városok témáját tűzte zászlajára.
Az üzlethez hangolt felhő több pénzt hoz – olcsóbban
Időnként nem árt kiértékelni: még mindig hatékonyan szolgálják az üzleti érdekeinket az igénybe vett felhőszolgáltatások, vagy szükség szükség lenne egy kis finomhangolásra?
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.