Emmanuel Macron szerint globális szabványok felállításra van szükség a digitális technológiában, Európa pedig utat mutat a GDPR-ral.
Hirdetés
 

A francia elnök a párizsi Viva Tech konferencián beszélt a digitális technológia szabályozásáról, pontosabban a szigorúbb szabályozást célzó globális szabványok felállításának szükségességéről. Emmanuel Macron egy középutas megoldást tartana kívánatosnak, ami a kivételesen laza amerikai és a túlságosan korlátozó kínai megközelítés között helyezkedne el.

A Reuters beszámolója szerint Macron az amerikai modellt fenntarthatatlannak nevezte, mivel az a nagyvállalatok érdekeit szem előtt tartva működik, és nem biztosít politikai elszámoltathatóságot. A kínai modellről ezzel szemben azt mondta, hogy nagyon stabil, viszont nem jeleníti meg azokat az értékeket, amelyek Európa számára fontosak.

Egyre kockázatosabb a pepecselés

A hírügynökség kiemeli, hogy Macron a megválasztása óta lelkesen támogatja a startup kultúrát és az olyan fejlesztési irányokat, mint amilyen a mesterséges intelligencia vagy általában a "deep tech" néven hivatkozott kompetenciák. Ezzel szemben fontosnak tartja, hogy a techcégek tekintettel legyenek a közös társadalmi érdekekre is.

Így például azoknak a törekvéseknek is az élére állt, amelyek a technológiai multikat a bevételek keletkezésének helyén adóztatnák meg. Ez utóbbiak az EU-n belül is megosztják a tagállamokat, és a folyamatokat külön lassítja, hogy legnagyobb uniós országok mostanában inkábba a belpolitikai küzdelmekkel vannak elfoglalva.

Ide tartozik a személyes adatok visszaélésszerű felhasználásának korlátozása vagy a közösségi médiában terjedő álhírek és manipulatív kampányok kiszűrése is. Macron a konferencián úgy fogalmazott, hogy a polgárok a világon mindenhol a mostaninál hatékonyabb védelmet várnak a kormányzatoktól, amelyeket politikailag is destabilizálhat, ha nem teszik meg a szükséges lépéseket.

A késlekedés egy másik kockázata, hogy a kiüresedő területekre Kína fog benyomulni. A francia elnök ezzel kapcsolatban elmondta: nem tartja kívánatosnak, hogy saját polgárai vagy hazai startup cégei a kínai szabályozás gyakorlati befolyása alá kerüljenek. Az Európai Unió legújabb általános adatvédelmi rendeletét, a mátó hatályban levő GDPR-t ebből a szempontból si nagy előrelépésnek nevezte, ami megmutatta, hogy Európa képes a nemzetközi szabályozás területén is úttörő szerepet játszani.

Macron csütörtökön négyszemközti találkozókon vett részt több nagyvállalati vezetővel, így Mark Zuckerberggel (Facebook), Virginia Romettyvel (IBM) és Satya Nadellával (Microsoft) is. A francia Europe 1 kereskedelmi rádióban már be is jelentette, hogy a Facebook vezérigazgatójával megállapodott a gyűlöletbeszéd elleni új szabályozás közös kidolgozásáról.

Macron szerint hat hónapot adtak maguknak a feladatok elvégzésére, Franciaország pedig európai szintű szabályozásra fog törekedni, miután nem építhet kizárólag az érintett vállalati szereplők jóindulatára.

Piaci hírek

Kibervédelmi Waze-zel állnák el a hekker útját

Az ötlet Nadir Izraeltől, az Armis alapítójától ered, aki az Izraeli Védelmi Erők 8200-as elit egységénél kezdte karrierjét, később pedig a Google Maps felesztőcsapatát erősítette.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.