Május 25-én immár harmadik alkalommal rendezik meg a Smart, Sustainable and Safe Cities Conference, röviden SSSCC elnevezésű nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény helyszínét az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai kampusza adja.
A szervezők úgy látják, a konferencia témája hazánk és Európa fejlődésének egyik legfontosabb területén megrendezett tudományos eseménye. A rendezvény fővédnöke az egyetem rektora prof. Dr. Réger Mihály, valamint Budapest főpolgármestere, Tarlós István. A rendezvényen a plenáris ülések és a kerekasztal-beszélgetések mellett magyar és külföldi kutatók, PhD hallgatók és doktorjelöltek mutathatják be kutatásaik legfrissebb eredményeit. A konferencián nyolc ország képviselői vesznek részt. Az érdeklődők számtalan szakterület eseményei közül választhatnak.
Az SSSCC részletes programjáról az érdeklődők az esemény honlapján tájékozódhatnak.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?