Még durvább lesz a nagyon durva amerikai szuperszámítógép
Az El Capitan a mostani viszonyok között erősebb lenne, mint a kétszáz legerősebb szuperszámítógép, bár a tervek szerint csak 2023-ban áll majd üzembe.
Megvan a 35. techcége is a Thoma Bravo befektetési társaságnak
Lezárult a Sophos felvásárlása. A Thoma Bravo 3,9 milliárd dollárt fizetett érte, és a londoni tőzsdéről is kivezették a brit biztonsági céget.
Márciustól a Balasys képviseli itthon a Quest Software-t
A cég értéknövelt disztribútorként kínálja a Balabitot felvásárló Quest teljes portfólióját.
Áttörés jöhet az eSIM-ek terjedésében
Azzal, hogy idén a legnagyobb mobilgyártó kínálatában is megjelennek az első, fizikai kártyát nem igénylő telefonok, alapos lökést kaphat az eSIM-ek piaca.
Tudja egyáltalán, milyen IT-eszközöket használ?
A szigetszerű megoldások nem segítenek úrrá lenni az informatikai káoszon, különösen, ami a biztonsági kockázatokat illeti. A káosznak azonban nem kell feltétlenül eluralkodnia, csak rendszerben kell gondolkodni; ennek megfelelően tervezni és üzemeltetni.
Megmentették a cégüket, hogy aztán kiszervezzék az állásukat Indiába
A Maersk informatikusai nem is olyan régen még óriási munkában voltak a NotPetya zsarolóvírus pusztítása után. Ehhez képest januárban észrevették, hogy pozícióikat Indiában hirdetik, bár erről nekik még nem szólt senki.
Bandázva robotol a Boston Dynamics szörnyecskéje
A többek között félelmetes kutyáiról elhíresült robotikai cég ezúttal egy kanadai startuppal fogott össze, hogy közös robotolással tegyék hatékonyabbá a raktározási feladatokat.
Soha nem voltak ennyire pesszimisták a magyar cégvezérek
De borúlátásuk csak a magyar és a világgazdaság növekedési kilátásaira vonatkozik, saját cégük jövőjét fényesebben látják.
Így vágja haza a kereskedelmi háború a kínai-amerikai befektetéseket
A Reuters exkluzív riportja a kínai-amerikai CloudMinds esetén keresztül mutatja be, hogy a kereskedelmi és technológiai korlátozások hogyan húzhatják keresztbe a feltörekvő techcégek terveit.
Közel 200 százalékkal nőtt tavaly a 4iG, és a legnagyobb integrátor akar lenni
Közzétette a vállalat a tavalyi eredménykimutatását és a rövid távú célkitűzéseit. Továbbra is gyors lesz a növekedés.
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.