A Reuters exkluzív riportja a kínai-amerikai CloudMinds esetén keresztül mutatja be, hogy a kereskedelmi és technológiai korlátozások hogyan húzhatják keresztbe a feltörekvő techcégek terveit.

A kínai alapítású, de amerikai központtal működő CloudMinds a felhő alapon összekapcsolt okos gépek (praktikusan robotok) végponttól végpontig tartó ökoszisztémájának felépítésére alkalmas rendszereket fejleszt, a 2015-ban alapított vállakozásba pedig nem csak a SoftBank, a Foxconn és más befektetők pumpáltak eddig több mint 300 millió dollárt, de cég a tavaly bejelentett és idén nyárra tervezett tőzsdei bevezetésétől újabb 500 millió dolláros tőkevebonást remélnek. Legalábbis eddig ez volt a helyzet, a Reuters szerdai riportja azonban egy újabb vetületét világította meg a hosszú ideje húzódó amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak és a technológiai export korlátozásainak.

A hírügynökség bennfentes forrásaira, egy belső használatra készült filmre és céges levelezésre hivatkozva számolt be róla, hogy a CloudMinds amerikai központja és pekingi egysége között tavaly július óta külön engedélyre van szükség bármiféle technológia vagy technikai információ átviteléhez, ami a társaság profilját tekintve önmagában is problémás dolog, de a Reuters cikkében megszólaló kivitel-ellenőrzési szakember szerint még egy iPhone-t vagy akár egy irodabútort sem szállíthatnak csak úgy az egyik helyről a másikra. A korlátozásokról ráadásul majdnem ugyanakkor kaptak hivatalos értesítést, amikor éppen győzködni kezdték volna az amúgy sem túl lelkes befektetőket a cég elsődleges részvénykibocsátása előtt.

Innentől nem meglepő, hogy az eredetileg idén augusztusra tervezett tőzsdei bevezetést elhalasztották. Az S&P Global Market Intelligence nemrég még arról írt, hogy a SoftBank továbbra is 500 millió dolláros kibocsátással számol, és mindenképpen keresztül akarja vinni a dolgot, de ebben a tekintetben nem tűnik túl biztatónak, hogy a CloudMinds 2019-es, 350 millió dollárosra becsült bevételének például négyötöd része származott a kínai piacról. Az amerikai tőzsdefelügyelethez tavaly szeptemberben benyújtott dokumentumok alapján a társaság nagyon gyorsan növeli bevételeit, de még 2019 első félévében is majdnem 100 millió dolláros veszteséget termelt.

A háborúban már alig maradtak civilek

A Reuters híradása nem csak abból a szempontból érdekes, hogy a CloudMinds lehet a SoftBank Vision Fund technológiai alapjának sokadik fiaskója, hanem azt is jól szemlélteti, hogy a kereskedelmet és a technológia-transzfert érintő korlátozások milyen közvetett hatással vannak a piacra. A hírügynökség egyébként azt is megállapítja, hogy a CloudMinds a tavaly nyáron és ősszel a tőzsdére benyújtott bevezetési dokumentációkban nem tett említést az amerikai kereskedelmi minisztérium döntéséről, miközben a korábban említett, novemberben készült videóban a társaság alkalmazottai is meglepettnek és zavarodottnak tűnnek a munkájukat ellehetetlenítő megszorítások miatt.

A kereskedelmi háborúhoz kapcsolódik az a szintén szerdai hír, hogy összesen húsz demokrata és republikánus szenátor levélben kérte a brit törvényhozókat a kínai Huaweijel való kapcsolat biztonsági, személyiségi jogi és gazdasági kockázatainak újragondolására. Az még január végén dőlt el, hogy az Egyesült Királyság egyelőre nem zárja ki a kínai gyártót az 5G infrastruktúra fejlesztéséből, bár a magas kockázatúnak minősített gyártók csak a rendszer nemzetbiztonsági szempontból kritikus részeihez nem kapcsolódó hálózati elemeket szállíthatnak, és azt is az összes eszköz 35 százalékának erejéig. Hamar kiderült, hogy ez a kompromisszumos megoldás nem fogja leszerelni az amerikaiakat, akik szövetségeseiket kéréssel és fenyegetéssel próbálják rávenni is a kínai eszközgyártók feketelistázására. A mostani levél aláírói között mindkét politikai oldal meghatározó képviselői szerepelnek, és elég határozottan belengetik, hogy a döntés nagyban befolyásolja majd annak az amerikai-brit kereskedelmi megállapodásnak a tárgyalásait, amely a várakozások szerint a brexitet követő egyik legnagyobb pozitívum lenne az Egyesült Királyság gazdasága számára.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.