Közzétette a vállalat a tavalyi eredménykimutatását és a rövid távú célkitűzéseit. Továbbra is gyors lesz a növekedés.

Tegnap tette közzé a BÉT honlapján a 4iG a 2019-es eredménykimutatását, és egyben a vállalat ismertette a rövid távú célkitűzéseit is. Mint az eredménykimutatás prezentációjában írják, a 2018. júliusi tulajdonosváltás óta, azaz másfél év alatt a 4iG a magyar informatikai piac második számú integrátorává vált – 2018-ban még csak a hatodik volt.

Ehhez a pozíciójavításhoz impresszív pénzügyi eredmények is társultak. A társaság nettó árbevétele 194 százalékkal növekedett 2018-hoz képest (14,5 milliárd forint), így az évet 41 milliárd forint bevétellel zárta. Az EBITDA, azaz a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény 4,1 milliárd forint volt, ami 383 (!) százalékos növekedés 2018-hoz képest.

 
4iG éves bevételek
Infogram


A bevételek 62 százaléka az állami szektorból származik, 22 százaléka a nagyvállalati ügyfelektől, míg a maradék a kkv szektorból. Ugyanakkor a bevétel 90 százalékát egyszeri szállítás termelte, és csupán 10 százaléka származik folyamatos tevékenységből.

A befektetői tájékoztató kiemeli, hogy a forgalomnövekedés kizárólag organikus eredetű volt. Az alkalmazotti létszám több mint 50 százalékkal nőtt, míg 2018-at 376 fővel zárták tavaly év végén már 600-an dolgoztak a vállalatnál. A vezetőség azonban további bővítést tervez a működési hatékonyság növelése mellett. Utóbbi területen a szervezeti felépítés racionalizálását, a párhuzamos tevékenységek megszüntetését, a szerződések felülvizsgálatát és a projektkontroll erősítését tervezik.

Pozitívak a kilátások is

A tájékoztató szerint a vállalat 2020-ra is kimagaslóan jó eredményt vár, mint írják, már jelenleg is 23 milliárd forintot meghaladó szerződésállománnyal rendelkeznek a tavaly február végi 11 milliárddal szemben.

A vállalat a befektetői tájékoztatóban öt rövid és közép távú célt fogalmazott meg.

1. A 4iG két éven belül a magyar informatikai piac első számú intergrátor vállalatává akar válni.

2. Kimagaslóan eredményes 2020-as évet tervez, amit a fentebb már említett, a tavalyinál időarányosan több mint kétszer nagyobb szerződésállományra alapoz.

3. A növekedési ütem 20 százalék feletti lesz, amit a tervezett akvizíciók tovább növelhetnek. A vállalat Magyarországon és a régióban is tervez felvásárlásokat.

4. Középtávú (2-3 éves periódus) cél a 8-10 százalékos EBITDA-árrés elérése.

5. A vállalat osztalék kifizetését tervezi, melyről a közgyűlés a 2020 áprilisában dönt.

A felvásárlásokról egyelőre több konkrétumot nem árult el a cég, ellenben közzétett egy elemzést a magyar IT-piacról, amely a kívülállók számára bizonyára jó forrása lesz a találgatásoknak.
 

(Forrás: 4iG)

Piaci hírek

Mindenkinek megnyitják a ChatGPT keresőmotorját

Emellett fejlesztették a mobilos keresést is, de az Advanced Voice Mode-ot egyelőre csak az előfizetők vehetik használatba.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.