No-code alkalmazásfejlesztő szolgáltatást indított az AWS
A Honeycode segítségével bárki összedobhat egyszerűbb vagy akár összetettebb alkalmazásokat is. Ráadásul a legszerényebb csomag teljesen ingyenes.
Leállítják az Oculus Go gyártását. Még két évig lesz hozzá támogatása
Az alkalmazásfejlesztők kaptak egy kis haladékot: az Oculus alkalmazásboltja év végig befogadja az új Go-alkalmazásokat.
A Unió szerint a legtöbb célját elérte a GDPR
Az Európai Bizottság szerint az érdemben két éve működő adatvédelmi rendelet eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bár vannak még olyan területei, ahol az eddiginél mlyebb elköteleződésre lenne szükség.
Dollármilliomos lett a robot ügyvédből
Nagy rakás befektetői pénzhez jutott az ingyenes, online jogi szolgáltatásokat nyújtó DoNotPay, amely technológiailag és piacait tekintve is komoly fejlesztési terveket lengetett be.
Lábon lőtte a Facebookot egy német ítélet
A céget azért marasztalták el, mert monopolhelyzetét kihasználva porszívózta fel felhasználói személyes adatait. A kikényszerített módosítások ronthatják a közösségi óriás üzletét.
Koreában megjelent a telefonon hordható digitális jogosítvány
A mobilszolgáltatók és a hatóságok együttműködésében induló projekt egyelőre csak korlátozottan felhasználható okmányokat biztosít, de az alkalmazások körét folyamatosan kiszélesítenék majd.
Ki lesz 2020-ban az év informatikai vezetője?
A Vezető Informatikusok Szövetsége legfontosabb díjára szakmai szervezetek és cégek is ajánlhatnak jelölteket.
Az informatikai szektor milliárdosait csak hízlalta a világjárvány
Az Egyesült Államok öt leggazdagabb embere átlagosan több mint negyedével növelte vagyonát a koronavírus elszabadulását követő három hónapban. Közülük négy az IT-szektorban érdekelt.
Elkészült a kézmosást felügyelő mesterséges intelligencia
A Fujitsu által fejlesztett MI-rendszer az egészségügyben, az élelmiszeriparban vagy a hotelekben ellenőrizné a helyes kézmosást, ami a járványhelyzetben életmentő dolog lehet.
Készül az új roamingszabályozásra az EU. Megkezdődött a konzultáció
Jövőre veszíti hatályát az EU-s romamingrendelet. Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított a folytatásról.
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.