Az Európai Unió terülétere is kihatással lehet a német legfelsőbb bíróság héten megszületett verdiktje. A mostani határozat egy tavaly hozott versenyhatósági döntés jogszerűségét erősíti meg. A jogi csatározásnak még így sem lesz vége, ám a Facebook mozgástere egyre szűkebbnek tűnik ebben a fontos témában.

Ha tetszik, ha nem

A bíróság szerint a Facebook visszaélt a közösségi médiában meglévő domináns pozíciójával és jogsértő módon szerzett nagy mennyiségű személyes adatot felhasználóiról. Ez a döntés megerősíti a német versenyhatóság tavalyi határozatát, amelyben kimondták, hogy a Facebook megsértette a versenyjogi paragrafusokat azzal, hogy egyesítette a különböző platformjairól, illetve külső weboldalakról és más fejlesztőktől származó alkalmazásokból érkező felhasználói adattömeget.

Ezt az értelmezést természetesen a Facebook vitatta és bíróságon igyekezett érvényesíteni álláspontját. Egy alsóbb szintű ítéletben ezt követően a közösségi polip számára kedvező ítélet született, amit viszont a másik oldal vitt tovább, amiből a mostani döntés született.

A versenyhatóság 2019-es vizsgálata szerint nem felelt meg az előírásoknak az, ahogy a cég a lájkolást és megosztást lehetővé tévő beágyazott modulok segítségével rengeteg külső internetes oldal látogatóinak személyes adatait megszerezte és kezelte, illetve ahogy hasonlóan értékes adatkészlethez jutott a Facebook Pixel analitikai szolgáltatáson keresztül. (A beágyazott Like gombok problematikája egyébként szintén tavaly és szintén német kezdeményezésre már az Európai Bíróság asztaláig is eljutott.) A szabályozó szerint a felhasználó számára nem tekinthető érdemi választási lehetőségnek az, hogy vagy "beszolgáltatja" a cégnek az összes személyes adatát, vagy egyáltalán nem használhatja a közösségi hálózatot.

A célzott hirdetésekből élő Facebook számára nyilvánvaló problémát jelent minden olyan kényszerítő lépés, amellyel megkötik a kezét az adatok felhasználásában. Éppen ezért nem meglepő, hogy a mostani döntésre reagálva a cég közölte, hogy továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy semmi jogsértőt nem követtek el, és folytatják a jogi csatározást.

Csak egy maradhat

A Facebook dominanciája nem csak Németországban merül fel problémaként. Alig pár nappal ezelőtt jelent meg például a Yale Egyetemen működő, versenyjogi kérdésekkel foglalkozó Thurman Arnold Projectet alapító és vezető Fiona Scott Morton tanulmánya, amelyben szerzőtársával arra jut, hogy a Facebook fejlődésének korai szakaszában a felhasználók megtévesztésével tudott erősödni, majd a potenciális riválisok bekebelezésével gyakorlatilag kirobbanthatlan pozícióba betonozta magát.

A szerzők szerint a nem elég transzparens működési szabályzatnak köszönhetően a cég sikeresen tudta valódi szándékait elkendőzni a potenciális közönség előtt, akik így gyanútlanul csatlakoztak az egyre bővülő táborhoz. A külső oldalak követését lehetővé tevő beépülő modulok és a belőlük kiszívott adattömeg problematikája itt is említésre kerül.

Az egyre erősebb Facebook aztán nem innovációval és egészséges rivalizálással tudott a legnagyobbá válni és maradni, hanem egész egyszerűen felvásárolt minden olyan kezdeményezést, ami kicsit is veszélyeztette pozícióját. Így került a cégcsoporthoz a WhatsApp és az Instagram, amelyek mára önmagukban is sok százmillió felhasználót szolgálnak ki.

A fentiek következtében a Facebook és nyúlványai ma már a teljes közösségi médiával töltött idő háromnegyedét birtokolják. Ez pedig a szerzők szerint azért veszélyes, mert ebben a szektorban különösen érvényes a legnagyobb mindent visz elve. A közösségi hálózatok alapja ugyanis az, hogy oda vándorolnak új felhasználók, ahol alapból is sokan vannak. A Facebook pedig agresszív politikájával elérte, hogy mára semmi esélye ne legyen senkinek veszélyeztetni domináns pozícióját.

Esetleges megoldásként felmerül a korábbi akvizíciók visszarendezése mellett egy igencsak nehezen elképzelhető forgatókönyv. Eszerint a Facebookot rá kellene kényszeríteni arra, hogy együttműködjön más közösségi hálózatokkal. A szerzők egy olyan közösségi hálózatokból álló piacról álmodnak, ahol a felhasználók egy interoperabilitást biztosító protokoll segítségével úgy tudnak zökkenőmentesen egymással kapcsolatba kerülni, hogy más és más szolgáltatás tagjai. Körülbelül úgy kell(ene) ezt elképzelni, mint ahogy most egy telefonszolgáltató előfizetője minden gond nélkül hívhatja egy másik szolgáltatóval szerződésben álló ismerősét.